Egy miskolci férfi rossz viszonyban volt a szomszédjával, többször vitatkoztak egymással. Az egyik ilyen alkalom után a testvérével elhatározták, hogy átmennek a szomszédba és rájuk ijesztenek. Az ötletből az lett, hogy kapanyéllel és karóval kis híján halálra verték őket.

A 24 éves,férfi 3 éve élt együtt az élettársával egy családi házban Miskolcon. A szomszédaival megromlott a viszonya, gyakran összevesztek egymással.

2019 decemberében a férfi az öccsével, a 20 éves férfival vidékről érkezett a házba, majd kiment a közkútra vízért a fürdéshez. Amikor elsétált a szomszéd előtt, megint összeveszett vele a férfi. 

Otthon aztán egyre inkább felhergelték magukat. Eldöntötték, hogy ráijesztenek. Az idősebb férfi élettársának az egyik harisnyáját szétvágták, annak egy-egy szárát a fejükre húzták. Kapanyelet és karót vettek magukhoz és hajnalban elindultak.

A szomszéd ház bejárati ajtaja nem volt kulcsra zárva, ezért könnyen bejutottak az épületbe, de olyan hangosan, hogy a házaspár felébredt a zajokra. A testvérek rájuk támadtak. Úgy megverték őket, hogy  védekezni sem tudtak. A két férfi hazament, ahol elégették a ruháikat, reggel pedig elutaztak.

A szomszéd férfinak 8 napon túl gyógyuló darabos halántékcsonttörése és kemény agyburok alatti vérzése, a feleségének pedig traumás koponyavérzése lett a veréstől, amelyek mind életveszélyes sérülésnek minősülnek.

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés miatt emelt vádat a testvérek ellen. Azt javasolják, hogy az idősebb, büntetett előéletű férfit börtönbüntetésre, a büntetlen előéletű öccsét pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a bíróság.