Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az EU ahazai támogatottságáról, de szóba került az ellenzéki összefogás is.

Kövér László nemrégiben azt mondta, hogy ha ma kellene szavaznia azt ország uniós csatlakozásáról, akkor egyáltalán nem biztos, hogy igent mondana. Ennek kapcsán arra a kérdésre, hogy végeznek-e felméréseket a magyarok véleményéről az EU tagság kapcsán, az elemző úgy felelt, a Nézőpont nem végzett ilyen felméréseket. Ugyanakkor nemzetközi kutatásokra hivatkozva elmondta, ezek szerint a magyarok leginkább EU pártiak, azaz ma is meglenne az abszolút többség. Mindez teljesen jogosan, mert ez jó az országnak, még annak ellenére is, hogy valóban vannak kritizálható elemek.

Erdélyi Rezső Krisztián kérdésre válaszolva elmondta, azt nem mérték, hogy a fővárosiak ma is a jelenlegi főpolgármestert választanák-e meg, de azt már megmérték, hogy az emberek kit tartanának alkalmasabb kormányfőnek, Karácsony Gergelyt vagy Orbán Viktort. Ebben mindösszesen 18 százalékos támogatottsága van az ellenzéki politikusnak. Azt is látni kell, ma teljesen máshogy szavaz a főváros, néhány nagyváros, mint például a 10 ezer fő alatti települések.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.