Kirúgta és becsapta a munkáltató a leukémiás gyereket nevelő házaspárt

Szívszorító: kicsúfolták a leukémiás kislányt, akinek a kemoterápiától hullott ki a haja rák gyerek kemoterápia
Vágólapra másolva!
Kirúgta a vállalkozó a budapesti Tóth Családot, miután a pár tízéves kisfiát leukémiával diagdonsztizálták. A családnak még a lkahatása is veszélybe került, mert az apának másfél hónapnyi munkája után nem fizette ki a bérét.
Vágólapra másolva!

Tóth Anita és férje, Csaba 2020. novemberében tudta meg, hogy hároméves kisfiuk, Nikó leukémiás - írja a Blikk. A cikk szerint a pár már ekkor tudta, hogy az életük teljesen felfordul majd, hiszen a gyerekre vizsgálatok és kezelések sokasága vár.

Kirúgta a vállalkozó a budapesti Tóth Családot, miután a pár tízéves kisfiát leukémiával diagdonsztizálták (illusztráció) Forrás: Shutterstock

A pár munkáltatója azonban nem tolerálta, hogy a szülőknek a legváratlanabb időpontokban kell majd kórházba vinni a kisfiút, így mindkettőjüket elbocsátotta. Anita ezt követően otthon maradt Nikóval, Csaba pedig próbálta megkeresni a kenyérre valót segédmunkásként. Úgy tűnt, hogy a család egyenesbe jön, azonban

Csabát másfél hónapnyi munkájáért nem fizették ki.

– Egy ideig még telefonon elértük a vállalkozót, aki fűt-fát ígért nekünk. Mostanra már felszívódott, holott tudta, mennyire nehéz helyzetben vagyunk, hiszen van egy tízéves lányunk és Nikó, aki már több tucatnyi kemoterápiás kezelésen van túl, és még nincs vége – mondták a Blikknek. A pár azt is hozzátette, hogy még a lakhatásuk is veszélybe került, hiszen Nikó után mindössze 132 ezer forintot kapnak, amiből még az albérletet is alig tudják kifizetni.

A Blikk azt írja, hogy a kisfiú állapota szerencsére javulást mutat, és úgy tűnik, Csabának az átverés óta sikerült egy biztos munkahelyet is találnia.