Egy testvérpár kirabolta egyikük munkahelyét

Gyöngyös, rablás
Vágólapra másolva!
Egy üllői boltban dolgozott egy férfi, akinek az öccse többször megjegyezte, hogy ki kellene rabolni az üzletet. Egy nap végül megtette. Ezen a napon a bátyja is dolgozott, ő is segített neki a rablásban.
Vágólapra másolva!

A két férfi közül az idősebb tavaly májusban már hónapok óta az egyik üllői élelmiszerboltban dolgozott. Az ő feladata volt a műszak végén betenni a napi bevételt a széfbe.

Az öccse egyszer meglátogatta munka közben, és rögtön meg is jegyezte, hogy milyen könnyen ki lehetne rabolni a helyet.

Bátyja ekkor figyelmeztette, hogy kamerarendszer van kiépítve. A fiatalabb testvér ennek ellenére később is többször kijelentette, hogy ki fogja rabolni a boltot.

Tavaly tavasszal, május 2-án a testvérek folyamatosan tartották egymással a kapcsolatot telefonon. A boltban dolgozó férfi informálta az öccsét, hogy éppen hol tart a zárással és mikor fog végezni. Ezen kívül a széfet sem zárta be, a pénzt pedig indokolatlanul elől hagyta.

Aznap este a fiatalabb napszemüvegben és maszkban odament a bolt rakodó bejáratához és becsöngetett.

Amikor az egyik alkalmazott kinyitotta az ajtót, egy fegyvernek látszó tárgyat tartott a fejéhez, megragadta és az iroda elé kezdte tolni.

Az irodánál a báty felismerte az öccsét, de ezt nem mondta el a többieknek. A rabló fenyegetőzni kezdett a fegyverrel és a bevételt követelte, amit a testvére oda is adott neki, a kollégái telefonjaival együtt. A rabló több mint 4 millió forintot zsákmányolt.

Miután öccse elmenekült, a férfi még azt is elérte, hogy átnézzék az üzlet környékét, és csak azután szóljanak a rendőröknek, amivel időt nyert a fivére.

Az ügyészség fegyveresen elkövetett rablás miatt emelt vádat a testvérpár ellen.