Június 23-án lépett hatályba a gyerekek védelméről szóló pedofilellenes törvény, amelyre égetően nagy szükség volt, ugyanis Magyaroszágon a gyerek szent, tehát muszáj volt kezdeni valamit azzal a problémával, hogy az LMBTQI-lobbi már az óvodákban, az iskolákban - meg igazából mindenhol is- el akarja kezdeni az agymosást. 

Az agymosást, ami két fontos pillérre épül. Az egyik, és erről talán kevesebb szó esik: a kormány elleni hergelés. Aminek az áll a középpontjában, hogy az alaptörvény rossz, helytelen, meg kirekesztő, hiszen a mesékben és az érzékenyítő foglalkozásokon még egy kiscsoportos is tisztán láthatja, hogy semmi rossz sincs a melegházasságban, sőt csodálatos és idilli dolog, így a magyar alkotmányt haladéktalanul meg kell változtatni. 

Ebből könnyedén megállapítható, hogy a hazai és a nemzetközi baloldal és a liberálisok már egészen korán be akarják vinni a politikát - nem csak az identitás- hanem a pártpolitikát is - az iskolákba és az óvodákba. 

4 év körüli gyerekek fejébe szeretnék elültetni a gondolatot, hogy a kormány gonosz, meg homofób, hisz nem engedi, hogy két férfi  -vagy nő - összeházasodjon és gyerekeket fogadjon örökbe.

A másik az átnevelés, a gyerekek szexualizálása, amit persze meg lehet próbálni megmagyarázni, csak a végén valahogy mindig oda lyukadunk ki, hogy kikent-kifent transzvesztiták, szoknyás, magassarkúban tipegő dragqueenek és műpéniszt lengető-mutogató, szivárvány színű majmok szórakoztatják, érzékenyítik a gyerekeinket, meg oda, hogy négyéves gyerekeket köteleznek - mondom KÖTELEZNEK!! - arra, hogy vonuljanak fel a Pride-on. 

Helyesebben a mieinket nem, hála a pedofilellenes törvénynek. 

Ja, és az sem utolsó szempont, hogy Nyugat-Európában a fiatalok között megtöbbszöröződtek a nemátalakító műtétek. 

A lobbi mára eljutott odáig, hogy minden egyes filmbe és sorozatba, és újabban mesébe és mesefilmbe megpróbál beleerőltetni egy (vagy kettő) meleg, leszbikus vagy transz szereplőt illetve szálat. 

A sikerrátájuk pedig irigylésre méltó. Ami nem csoda, hiszen zsarolnak, követelőznek, fenyegetőznek, az ellenálló fasisztákat kirúgatják, megbélyegzik, vagy ellehetetlenítik, és virtuális lincseléseket vezényelnek, meg kötelezettségszegési eljárásokat indítattnak. 

Közben mégis az elfogadásról, a toleranciáról, és a mindent legyőző, és mindenen átívelő szeretet erejéről beszélnek, holott nem az a tolerancia, nem az a szeretet, nem az az elfogadás, hogy ha valakinek nem tetszik, hogy az LMBTQI-lobbi, mindenhova, de tényleg mindenhova megpróbál benyomulni, akkor a tiltakozókat homofóbnak és fasisztának bélyegzik, és megpróbálják tönkretenni.  

És vajon mit fognak szólni most, a népszavazáshoz?