Rátámadtak egy buszsofőrre Budapesten

Vágólapra másolva!
Egy 25 éves férfi és két társa jegy nélkül akart felszállni a buszra, amit a buszsofőr nem hagyott. A fiatal összeveszett a sofőrrel, aztán egy üveggel megtámadta. 
Vágólapra másolva!

A 25 éves B. Gergő és két társa jegy, bérlet nélkül akart felszállni egy buszra július 4-én hajnalban, a XI. kerületben. A sofőr felszólította őket, hogy szálljanak le a buszról, mire a férfi vitatkozni kezdett vele.

B. Gergő szétfeszítette a busz ajtaját, majd egy üveget dobott a sofőr felé. Szerencsére senki sem sérült meg és a buszban sem keletkezett anyagi kár.

A történtek után a buszsofőr értesítette a rendőrséget, akik a közelben elfogták a férfit, majd garázdaság miatt kihallgatták. A nyomozást mostanra befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal elküldték az ügyészségre.