A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki még télen, egy szegedi hamburgerező alkalmazottait azzal fenyegette meg, hogy leszúrja őket.

Február 16-án dél körül egy férfi megjelent egy szegedi büfé előtt és szóban inzultálni kezdte az egyik sorban álló vendéget. A kiszolgáló azt kérte, fejezze be és menjen el. Ettől a férfi annyira ideges lett, hogy hangosan szitkozódva betörte a kiszolgáló ablakot.

Miután mindkét alkalmazott kilépett a büféből, a férfi előkapott egy 11 cm-es pengehosszúságú kést és hadonászni kezdett, amellett, hogy tovább fenyegetőzött.

A rendőrök még aznap megtalálták és őrizetbe vették a férfit, akinek kezdeményezték a letartóztatását. A támadó kihívóan közösségellenes, részben személy, részben dolog elleni erőszakos magatartása a jelenlévőkben riadalmat, megbotránkozást keltett.

A járási ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a férfi ellen. A letartóztatás alatt álló támadó sorsáról a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.