A népszavazás alkalmas arra, hogy Magyarország megerősítse a pozícióit

népszavazás 2016 kvótareferendum london
London, 2016. október 2. Szavazóurna a londoni külképviseleti szavazókörben, a magyar nagykövetségen a kvótareferendum napján, 2016. október 2-án. A népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban írták ki. A nagy-britanniai külképviseleten 1327 magyarországi állandó lakcímmel rendelkező szavazó vetette fel magát a szavazólistára, a 105 külképviselet közül a legtöbben. MTI Fotó: Deme Dániel
Vágólapra másolva!
A gyermekvédelem ügyében kezdeményezett népszavazás alkalmas eszköz lehet arra, hogy megerősítse Magyarország pozícióit - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Kormányinfón. A tárcavezető kiemelte: a miniszterelnök a kormányülés után bejelentette a népszavazási kezdeményezést öt fontos kérdésben, mert az elmúlt hetek eseményeit úgy értékelik, hogy Brüsszel megtámadta Magyarországot, és ennek egyedüli oka a gyermekvédelmi törvény. A népszavazást az idei év végén, legkésőbb a jövő év elején, január-februárban tarthatják meg - tette hozzá. Gulyás Gergely hangsúlyozta: ez az ügy Közép-Európának is egy olyan küzdelme, ahol meg kell mutatni, hogy a térség kultúrája, értékei és identitása éppúgy az EU része, mint Nyugat-Európáé, és a kettő egymás mellett élése nélkül nem képzelhető el hosszútávon az unió sikeres működése.
Vágólapra másolva!

A helyreállítási alapról már megegyeztünk, de Brüsszel ezt újranyitotta, azóta is látjuk, hogy milyen nemzetközi sajtókampány és vádak sorozata zajlik hazánk ellen – hívta fel a figyelmet Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Gulyás: A kötelezettségszegési eljárással szemben, az egyetlen eszköz az, ha a magyar nép foglal világosan állást Forrás: MTI/Deme Dániel

Erősödhet Magyarország pozíciója

Gulyás Gergely hangsúlyozta: az öt népszavazási kérdés alkalmas arra, hogy Magyarország a pozícióit megerősítse. Legutóbb – emlékeztetett – amikor a migráció ügyében a néphez fordult a kormány, az a megerősítés elegendő volt ahhoz, hogy a kötelező kvóták Magyarországra erőltetését meg lehessen akadályozni, és

A tárcavezető a népszavazások hazai története kapcsán kiemelte: fontos ügyekben voltak referendumok Magyarországon. Ez elmondható az 1989-es négyigenes népszavazásról, de a NATO és EU tagságról szóló referendumról is. Fájdalmas volt, de mégis fontos a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazás, amikor az igenek többségben voltak, továbbá kiemelkedő volt a háromigenes népszavazás is 2008-ban – idézte fel.

Az Origo kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: népszavazási kérdéseknél minden állampolgárnak lehetősége van jogorvoslatra, de nagy biztonsággal meg lehet tartani a választások előtt a népszavazást.

Agresszív a delta variáns

A miniszter a delta variánssal kapcsolatban közölte, hogy a Nemzeti Népegészségügyi központ (NNK) újabb tizenöt személynél delta vírusvariáns jelenlétét igazolta, ami azt jelenti, hogy eddig összesen huszonhárom főnél delta, két főnél pedig a gamma variánst mutatták ki Magyarországon.

- jelentette ki a miniszter, továbbá emlékeztetett, hogy Magyarországon összesen hatféle oltóanyag áll rendelkezésre, hamarosan pedig már a harmadik oltás felvételére is lehetőség lesz. Gulyás Gergely rögzítette: természetesen minden nagykorú magyar állampolgár dönthet arról, hogy beoltatja-e magát. Hozzátette: el tudja képzelni, hogy egy munkáltató bizonyos területeken kötelezővé teheti az oltást.

Csak az oltás jelent meg megoldást a delta variánssal szemben is Forrás: MTI/Mónus Márton

Kiírják a pályázatokat a helyreállítási alap ügyében

Gulyás Gergely továbbá arra is kitért, hogy a helyreállítási alap ügyében a találgatások helyett és ellenére a kormány továbbra is tárgyal. Tájékoztatása szerint szerdán arról született döntés, hogy a helyreállítási alaphoz a költségvetést megteremtik, a pályázatokat kiírják.

- tette hozzá.

Véleménye szerint az uniós tagság helyes döntés volt, ugyanakkor lehetőséget kell teremteni ahhoz, hogy hazánk is hozzá tudjon szólni az uniós ügyekhez. Közép-Európa számára ez egy küzdelem, amely arról szól, hogy a térség kultúrája, identitása és értékei ugyanolyan értékek, mint amit Nyugat-Európában kultúrának, identitásnak és értékeknek neveznek – fogalmazott.

Ez jól illeszkedik a Magyarország elleni lejáratásra is irányuló törekvésbe

A gyümölcsök és zöldségek áremelkedésével kapcsolatban a miniszter arról beszélt, mindenki, aki a mezőgazdaságban dolgozik, a következő évek nyertese lesz.

- tette hozzá.

A hétvégi Pride-al kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta: a rendőrség mindenkit professzionális védelemben fog részesíteni, ami 2006-ban például, Gyurcsány Ferenc idején nem volt elmondható.

A következő évek nyertesei lesznek a magyar mezőgazdaságban dolgozók Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Tájékoztatása szerint a kormányülésen nem esett szó a Pegasus-ügyről, ugyanakkor jelezte: az ügy kapcsán mindössze hisztériáról van szó, ami jól illeszkedik a jelenlegi nemzetközi, Magyarország lejáratására is irányuló törekvésbe – hangsúlyozta.

Elmondása szerint az, hogy milyen eszközöket használ titkos adatszerzésnél az állam, nem nyilvános adat.

– A nemzetbiztonsági törvény pontosan szabályozza az adatgyűjtés jogi kereteit.

– Mi olyat nem csinálunk, mint ami Barack Obama elnöksége alatt történt, amikor az Egyesült Államok titkosszolgálata a német kancellárt hallgatta le – közölte a miniszter.

A Karácsony Gergely és a kormány közös népszavazásáról a miniszter közölte: ezeket nem lehet egy időpontban megtartani, de egyébként a házelnök hatásköre a népszavazás időpontjának kiírása.

Csak ebben az esetben lehet titkos információkat gyűjteni

Azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány cselekvési tervet nyújtson be, megerősítette: a jogszerűségre az a garancia, hogy vannak törvényeink, amit a magyar állam 1995 óta alkalmaz. Hogy ezen kívül szükséges-e változtatni, azt a Belügyminisztérium dönti el, de a jelenlegi mondvacsinált hisztéria kapcsán nem indokolt.

Mi politikai állásfoglalás miatt senkit nem hallgatunk le

- szögezte le a miniszter.

Titkos információgyűjtés csak bűncselekmény gyanúja miatt alkalmazható, és szigorú protokoll vonatkozik rá – tudatta.

Kérdésre válaszolva továbbá közölte: a Nemzetbiztonsági Tanácsnak normális rendben vannak ülései, de jelenleg ennek rendkívüli összehívását nem látják indokoltnak. A Nemzetbiztonsági Bizottság ugyanakkor össze fog ülni, ahol az ellenzéki képviselők feltehetik a kérdéseiket a Pegasus-ügyben. Itt a képviselők jogosultak titkos információkat is megtudni – tudatta Gulyás Gergely, hozzátéve: minden esetet külön-külön kell megvizsgálni.

"Az LMBTQ propagandának nincs helye az iskolában" Forrás: shutterstock.com

A hazánk ellen indított kötelezettségszegési eljárásról szólva hangsúlyozta: az Európai Bizottság létező magyar jogszabályokat támad meg, ezért nemet kell mondani arra, hogy a brüsszeli testület a hatályos magyar jogszabályt megváltoztassa. Gulyás Gergely ismét utalt arra, hogy a gyermekek védelméről szóló törvény a homoszexuális mellett a heteroszexuális tartalmakat is korlátozza.

- húzta alá.

A népszavazás sikere esetén – folytatta – három évig nem lehet megváltoztatni az elfogadott gyermekvédelmi törvényt. Ennek kapcsán emlékeztetett, van olyan baloldali párt, amelyik a gyermekvédelmi törvényt megszavazta, de most a referendum ellen kezdett kampányba.

Gulyás: Minden szavazat számít

Cseh Katalin ügyével kapcsolatban a miniszter megjegyezte: ha nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a kérdéses összegeket, azzal mindenképpen foglalkozni kell majd.

A migrációs nyomást a 2016-os kvótanépszavazással sikerült blokkolnunk, ezért a gyermekvédelmi népszavazáson is minden szavazat számítani fog és bármilyen eredmény esetén jelentést fog hordozni – említette a miniszter.

Gulyás: Minden szavazat számít Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Gulyás Gergely arról is szólt, hogy, hogy fontos megkérdezni a budapestieket arról, hogy legyen-e Fudan-Egyetem, így erről is lehet tartani referendumot. – Van mód budapesti népszavazásra – tette hozzá.