Kalauzra támadt egy férfi, mert szóvá tette, hogy helytelenül viseli a maszkot

Vágólapra másolva!
A Siófoki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és garázdaság miatt emelt vádat azzal az enyingi férfival szemben, aki az állára húzott maszkkal utazott a vonaton, majd rátámadt a kalauzra, aki ezt szóvá tette. A férfi korábban a vasútállomáson dolgozó biztonsági őrrel is vitába keveredett.
Vágólapra másolva!

A 48 éves, enyingi férfi tavaly szeptemberben egy Siófokról Székesfehérvárra tartó vonaton utazott, ám az érvényes járványügyi intézkedések ellenére a maszkot szabálytalanul viselte, mivel az nem takarta megfelelően a száját és az orrát.

Amikor a kalauz figyelmeztette, hogy az előírt módon viselje a maszkot, a férfi felháborodott, és előbb meglökte, majd megütötte a kalauzt,

aki a vagon első szakaszába menekült, miközben telefonon értesítette a rendőröket.

Miután a vonat néhány perccel később a következő állomáson megállt, a támadót elfogták

és a Siófoki Rendőrkapitányságra vitték.

Forrás: Ügyészség

A férfinak ezenkívül azért is felelnie kell, mert

2019 decemberében a siófoki vasútállomáson előbb hangosan szidta a többi utast, később pedig úgy megrángatta a váróterembe érkező biztonsági őrt, hogy elszakadt a mellénye.

Az ügyészség a férfival szemben halmazati büntetésül végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását javasolta - írja az Ügyészség oldala.