Szerencsére még nincsen minden kő elhajítva

Vágólapra másolva!
Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Szenes Hanna emlékére rendezett eseményről, a civil szervezeteknek nyújtott adományokról, a Norvég Alapról.
Vágólapra másolva!

A napokban szerveztek egy megemlékezést a száz évvel ezelőtt született Szenes Hannára, aki Budapesten született, majd kivándorolt az akkori Palesztinába, ahonnan az angol hadsereg tagjaként a II. világháború alatt ejtőernyővel érkezett vissza szülőhazájába,ám elfogták és a magyar nyilasok a Margit körúti fogházban hosszú kínzás után kivégezték. A megemlékezésen felszólalt a helyettes államtitkár is, ennek kapcsán megemlítette, Szenes Hanna Izrael állam nemzeti hőse, a magyar emlékezetbe pedig mostantól kezdve kap majd nagyobb szerepet.

Felidézte a beszédét, ahol kihangsúlyozta, Magyarországon már soha többé nem fordulhat elő, hogy bárkit vallási, származási, nemzetiségi, egyéb más alapon üldözzenek. De szó volt arról is, hogy a mindössze 23 évesen meghalt Szenes Hanna hős volt, költő volt,a versei Izraelben komolyan szerepelnek az oktatásban, a naplója is jelentős irodalmi értékkel bír, egy magyartudatú zsidó fiatal volt. Szalay-Bobrovniczky Vince hozzátette, minden ilyen esemény segíti még jobbá tenni, az amúgy is kiváló magyar-izraeli kapcsolatokat, megjegyezve, Izrael tudja, az EU-n belül leginkább csak a magyar kormány teljes támogatására számíthat.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.