Gereblyét hasítottak szét egy férfi fején a rozsályi házibuliban - videó

Elgázolta, majd megkéselte áldozatait egy merénylő news kés erőszak támadó támadás
Vágólapra másolva!
Iszogatásnak indult, majd brutális tömegverekedés lett egy baráti összejövetelből Rozsályon. A házigazda először ököllel ütötte, majd a földön rugdosta, végül háromszor mellkason szúrta egyik vendégét, akinek a testvérét is megszúrták és egy gereblyét is széthasítottak a fején - számolt be róla a Tények.
Vágólapra másolva!

Már senki sem emlékszik rá, miért tört ki verekedés a családi összejövetelen Rozsályon, viszont a házigazda brutálisan elbánt két vendégével még tavaly decemberben.

Az egyik férfi fejébe olyan erővel szúrtak bele egy gereblyét, hogy az három részre hasadt. Testvérét pedig úgy

megverték és egy 25 cm-es pengélyű késsel többször is megszúrták, hogy életveszélyes állapotba került.

Annyira részegek voltak, hogy mire a rendőrök kiértek, már azt sem tudták megmondani, pontosan miért vesztek össze.

- mondta akkor a Tényeknek a fején megsérült férfi.

A történtek után napokig tartott a vita a faluban, rokonok szerint egy kölcsön miatt robbanhatott ki a verekedés.