Megpróbálta lejáratni Merkely Bélát a 168 óra, de hamar megbukott a kísérlet

Vágólapra másolva!
A baloldali média-hazugsággyár egyik képviselője, a 168 Óra újabb gyöngyszemmel jelentkezett a napokban. Azzal próbálták meg lejáratni Merkely Bélát, hogy a tiltások ellenére az olimpia helyszínén, Tokióban szurkol a magyar csapatnak. Csakhogy egyetlen dolgot hallgattak el: a járvány elleni védekezésben nemzetközi szinten is kulcsszerepet vállaló professzor a nemzetközi úszószövetség, a FINA Sports Medicine Committee tagjaként utazott a japán fővárosba. A Semmelweis Egyetem rektora erről még posztolt is a közösségi oldalán, de ez sem érdekelte a baloldali lapot.
Vágólapra másolva!

A baloldali propagandalap vasárnap arról cikkezett, hogy bár nézők nélkül rendezik meg az olimpiát, Merkely Béla mégis ott lehet a helyszínen.

A 168 Óránál abból jutottak erre a következtetésre, hogy az elismert professzor vasárnap több fotót is megosztott arról, hogy kint van Tokióban, és a helyszínen szurkol a magyarok sportolóknak. Mint a fényképeken látható, Merkely Béla társaival az úszócsapat sikereiért szorított.

Csakhogy négy poszttal lejjebb Merkely Béla a Facebook-falán megírta, mit keres a japán fővárosban. "Hamarosan újra láthatjuk nagyszerű sportolóinkat versenyezni, most Tokióban, ahova én is elindultam a mai napon, mint a FINA Sports Medicine Committee tagja" - írta a professzor közösségi oldalára, amiből egyértelművé válik, hogy dolgozni ment ki a szigetországba.

A kínos baki után Merkely Béla helyreigazítást kért a 168 Órától, aminek következében a baloldali lap kénytelen volt módosítani a cikkét.

Mint ismert, a népszerű professzornak fontos szerepe van a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, amelynek következtében a baloldali pártok, politikusok, és médiájuk célkeresztjébe került. Vélhetően a 168 Óra lejáratási kísérlete is ennek tudható be.