Brüsszel már az észérvek felsorakoztatásának a látszatára sem ügyel a Magyarország ellen a pedofilellenes törvény kapcsán folytatott támadássorozatában. A baloldali képviselők valótlan, és értelmezhetetlen dolgokkal sürgetik a hazánk elleni szankciókat. Egyebek mellett annak hangoztatásával szorgalmazzák az EU-s források felfüggesztését, hogy a magyar kormány "betiltaná a nemi identitást", vagy hogy a televízióban már nem lehet a sokszínűségről beszélni. Ezek ugye közismert hazugságok - a magyar kormány ugyanis abban nem hogy enged, hogy nem hagyja, hogy LMBTQ-aktivisták járjanak a magyar óvodákba, iskolákba érzékenyíteni.

Július 7-én, az új magyar jogszabály vitanapján az Európai Parlamentben a - zömében - balliberális képviselők álhírekre, és egyéb, légből kapott dolgokra hivatkozva (ál)aggódtak a magyarországi melegek jogaikért, és súlyos szankciók életbe léptetését - köztük EU-s források megvonását - sürgették hazánk ellen. Magyarország lejáratásában három magyar baloldali képviselő különösen aktív volt: Gyurcsány Ferencné mellett a momentumos Cseh Katalin, és Donáth Anna is. Számos társukkal együtt - nincs jobb kifejezés - azt hazudták, hogy Magyarországon üldözik a homoszexuálisokat, és ezért mielőbbi szankciókat sürgettek hazánk ellen, amelyet egy megregulázandó diktatúrának állítottak be. Emlékeztetőül a gyermekvédelmi törvényben egyebek mellett az szerepel, hogy a kiskorúakat az iskolákban nem érzékenyíthetik LMBTQ-s témák iránt, s például tiltja azt is, hogy a tanórákon vonzó színben tüntessék fel a nemátalakítást.

Dobrev KláraForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A "sokszínűség" és a "gyűlölet" Európája

Terry Reintke, a Zöldek német EP-képviselője nemcsak azt "sérelmezte", hogy "nagyon agresszíven" lép fel a magyar kormány az LMBTQ közösséggel szemben, hanem a megalapozatlan kijelentését azzal is tetézte, hogy szerinte a törvény mindenki szabadságát érinti, beleértve a szólásszabadságot is. A nyíltan homoszexuális képviselőnő szerint két Európa van: a kontinens nyugati felével azonosított rész az "egyenlőség, a szabadság, és a sokszínűség Európája, ahol két férfi összeházasodhat, és ahol egy fiatal transz nő anélkül élheti az életét, hogy diszkriminálnák". Nem meglepő módon hazánkat és Lengyelországot gyakorlatilag a megtestesült gonosznak nevezte.  "

Terry ReintkeForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Thierry Monasse

Amikor szép képeket látok meleg párokról, nem értem, hogy okozhat ez gyűlöletet. Amikor látom, hogy kiteljesedik valaki ilyen kapcsolatban, nem értem, miért kell csak azért gyűlölni, mert az akar lenni, ami - fogalmazott Reintke." Az érvelés nélküli, érzelmekre ható retorika másik példáját a CDA-ban politizáló, néppárti Jeroen Lenaers nyújtotta, aki szerint "az olyan parlamentnek szégyenkeznie kell, amelyik ilyen törvényt fogadott el".

Fenyegetések

Fenyegetésekből nem volt hiány: az Európai Tanácsot elnöklő belga Charles Michel azt mondta, hogy az EU-nak "megvannak az eszközei arra, hogy érvényre juttassa a jogállamot" Magyarországon. Felidézte, hogy a költségvetési vita során tavaly arról döntöttek, hogy a "szolidaritással" kapcsolják össze a támogatások kifizetését, és úgy vélte, hogy több "robosztus" intézkedésre van szükség hazánk ellen.

Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke szintén arról beszélt, hogy az Európai Tanács napirendjén kell tartani a 7-es cikk szerinti eljárást Magyarország ellen. Azt mondta, hogy az Európai Bizottság minden hatáskörébe tartozó lépést megtesz, hogy "fellépjenek az LMBTQ diszkriminációja ellen".

Vera JourováForrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/Dursun Aydemir

Verhofstadt kivetkőzött magából

Az egykori belga miniszterelnök, Guy Verhofstadt - aki az Európai Egyesült Államok egyik leglelkesebb szószólója - ugyancsak arra sürgette az Európai Bizottságot, hogy kényszerítse ki, hogy hazánk visszavonja a gyermekvédelmi törvényt. A politikus egyébként több alkalommal méltóságáról megfeledkezve, széles gesztusokkal hadonászott, és kiáltozott a többiek beszéde alatt is, ám mikrofonja nem volt, így nem voltak érthetők az egzaltáltan elhadart szavai.

Különös, hogy Iratxe García (PSOE) spanyol szocialista képviselő annak kapcsán is a gyermekvédelmi törvény (szerinte) melegellenes voltát bírálta, hogy Spanyolországban július elején megöltek egy homoszexuális ápolási asszisztenst, állítólag a szexuális orientációja miatt. 

Guy VerhofstadtForrás: Facebook/Szijjártó Péter

Sok butaság a "magyar helyzetről"

A francia zöld EELV pártot erősítő Gwendoline Delbos-Corfield egyenesen "szégyellte", hogy a rendelkezésre álló eszközökkel az EU nem rendezte eddig a "magyar helyzetet". Szerinte folytatni kell hazánk ellen a 7-es cikkely szerinti eljárást, sőt új meghallgatásokra lesz szükség a szlovén elnökség alatt is. - Ha 2022 végéig nem teremtették meg újra Magyarországon a jogállamiságot, szankciókon kell elgondolkodni, valamint azon, hogy visszavonjuk a tanácsi szavazati jogukat. Nem engedhetjük meg, hogy demokratikus szervezetben antidemokratikus szervezet szavazzon - fogalmazott.

Tiziana Beghin, független, olasz képviselő - tévesen - úgy vélte, hogy Magyarországon július eleje óta nem lehet leadni olyan filmet, amelyben homoszexuális személyt ábrázolnak. Láthatóan erős ellenszenvet igyekezett kelteni Magyarországgal szemben: "Mindez a mi házunkban, Európában történik? Hogyan engedhetjük meg? Ezekben az országokban a gyűlölet, és a boszorkányüldözés az LMBTQ közösséget közellenséggé tette." - fogalmazott. Vagy hogy pontosítsunk: hazudozott.

Két anya és a "nagy kaland"

Egészen szürreálisra sikerült a holland zöldpárti Kim van Sparrentak felszólalása. A politikusnő egy bizarr, szivárványos gyermek mesekönyvből idézve "óriási kalandnak" nevezte, ha valakinek két anyja van. Ugyanezzel a lendülettel azt kérte, hogy fagyasszák be a Magyarországnak járó uniós alapokat, s indítsanak jogsértésért eljárást hazánk ellen, mivel az szerinte aláássa a jogállamot. A nyíltan meleg Robert Biedroń baloldali lengyel képviselő arról beszélt: fél, hogy megverik a párját annak homoszexualitása miatt, s attól is tartott, hogy a melegek elleni gyűlöletbeszédből fizikai erőszak lesz. Arra nem tért ki, hogy milyen magyar vonatkozásra gondolt, amikor gyűlöletbeszédet emlegetett.

Robert BiedrońForrás: Hans Lucas via AFP/Martin Bertrand / Hans Lucas/Martin Bertrand

Hazánk ellen hergeltek Gyurcsányné és a momentumosok is

A gyermekvédelmi törvényt kipellengérezők, és hazánkat lejáratók kórusához készségesen csatlakoztak a DK, és a Momentum képviselőnői. Gyurcsányné szerint a kormány homofób és rasszista. Gondolatmenetének az volt a lényege, hogy Magyarországot ezért brüsszeli pénzek megvonásával kell büntetni. (Arról a pénzről van szó, ami jár a magyar embereknek.) Cseh Katalin, akiről a napokban derült ki, hogy a családjához, és a baráti körükhöz köthető cégek több milliárdos EU-s támogatást vettek fel, ismét Magyarország ellen beszélt. Szerinte "a tanároknak tilos a sokszínűségről, és elfogadásról beszélni a középiskolákban". A szintén momentumos, súlyos magánéleti botrányokkal terhelt Donáth Anna gyűlöletkeltőnek nevezte a gyermekvédelmi törvényt. 

Cseh Katalin és Donáth AnnaForrás: MTI/Illyés Tibor

Mint ismert, a Momentum a nemváltó műtéteket is támogatná, az LMBTQ-felvonuláson pedig saját kamionnal parádéztak.