A héten 40 fokos meleg is lehet, aztán egy hidegfront véget vet a forróságnak

Munkaidő utáni fürdőzés a dunakeszi szabadstrandon stand, hőség, meleg, időjárás, nyár, kánikula, víz, Duna, fürdés, Dunakeszi, 2021.07.08.
Vágólapra másolva!
Szombatig kitart a forróság, vasárnap hidegfront érkezik, esőkkel, ami véget vet a hőségnek - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu. 
Vágólapra másolva!

Ma a sok napsütést kevés gomolyfelhő zavarja, inkább csak északnyugaton és a délkeleti határszélen fordulhat elő zápor, zivatar. A nyugati szél többfelé lesz élénk.

32-39 fokos rekkenő hőség lesz.

Csütörtökön szinte zavartalan lesz a napsütés, miközben továbbra is 35°C körüli forróság várható. Érdemes vízpart mellett tölteni a napot. A szél is mérséklődik.

Pénteken estig marad az igazi strandidő, majd északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és főleg északon és nyugaton már zivatarok is kitörnek. Az északnyugati szél estétől megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.

34 és 40 fok között alakul a maximum.

Szombaton erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és eleinte északon elszórtan, majd estétől egyre többfelé valószínű zápor, zivatar. 29-35 fokos meleg ígérkezik.

Vasárnap gyakran lesz erősen felhős az ég, és

többfelé várható zápor, zivatar. Felhőszakadások is lehetnek.

Az északnyugati szél egyre nagyobb területen erősödik meg. Véget vethet a hőségnek az érkező hidegfront.

Péntekig még strandidő lesz Fotó: Szabó Gábor - Origo