Szex a babával: sokkolta a kisdiákokat a felvilágosító óra Ausztriában

gyerek szexuális erőszak
(dpa) - A girl sits in the corner of an empty room and presses her doll close to herself in Germany, 2004. The photo shows a staged scene for the subject children and fear.
Vágólapra másolva!
Ausztriában is kormányzati intézkedésekre készülnek az iskolai szexuális oktatás szigorúbb szabályozásáért, mert egyre extrémebb példákra derül fény nyugati szomszédainknál.
Vágólapra másolva!

A bécsi Kronen Zeitung hétfői számában jelent meg két cikk is arról, hogy egy helyi népiskolában
botrányos gyakorlattal mutatták be a gyerekeknek a szexualitást.

A tanárnő a hat-tíz éves kisdiákoknak magyarázta a nemi közösülést és szemléltetésként egy női babát használt. A „felvilágosítás" arra is kiterjedt, hogy a lányok használhatják az ujjaikat is szex közben.

Néhány gyereket ez annyira felzaklatott, hogy tiltakozni próbált, az egyik fiú közölte a tanárnővel, hogy nem akarja ezt tovább hallgatni,

de a pedagógus azt válaszolta, hogy muszáj.

A botrány után a szülők kivették a fiút az iskolából és arról számoltak be a Kronen Zeitungnak, hogy soha életében nem látták még ilyennek a gyereket, összeomlott. Pár nap múlva az iskolai „szexóra" újabb megdöbbentő következményével szembesültek a szülők. Az egyik osztálytárs vendégeskedett náluk, és mint máskor is, játszott a tízéves lányukkal, majd hirtelen le akarta húzni a nadrágját.

illusztráció Forrás: DPA/AFP/Nikita Komikow

Egy másik szülő pár megdöbbenve mesélte, hogy a tanárnő arról is beszélt a gyerekeknek, hogy aki nem akar kisbabát, az használhat óvszert. - Ezzel az információval nem tudnak mit kezdeni a gyerekek, hiszen még túl fiatalok hozzá – mondta idegesen az apa.

A lapnak nyilatkozó Peter Stippl, a Pszichoterápiás Szövetség elnöke, teljesen elhibázottnak ítélte ezt a
fajta felvilágosítást.

- fejtette ki a szakember.

A botránynak politikai következményei is lesznek, az osztrák kormány gyorsan reagált a történtekre.

Az Oktatási Minisztérium felülvizsgálja, hogy a jövőben mely egyesületeknek engedélyezzék a szexuális oktatást az iskolákban.

Sok ilyen szervezettel az a probléma, hogy olyan vitatott pedagógiai koncepciókra hivatkoznak, amelyek a gyermekek korai szexualizálását szorgalmazzák. Jan Ledochowski, az ÖVP kereszténydemokrata szóvivője azt tanácsolja a szülőknek, hogy azonnal hívják fel a figyelmet, ha a fent leírtakhoz hasonló eseteket tapasztalnak.