Tamás Gáspár Miklós keményen bírálta a baloldali összefogást

Tamás Gáspár Miklós beszél demonstráció filozófus FOTÓ ÁLTALÁNOS SZELLEMI TEVÉKENYSÉG
Budapest, 2014. augusztus 15. Tamás Gáspár Miklós filozófus a Marx marad! című demonstráción a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának főbejáratánál 2014. augusztus 15-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Baloldalról is egyre többen támadják a szivárványkoalíciót. Legutóbb Tamás Gáspár Miklós a Politiconak vélte úgy, hogy a rasszizmus, és a szexizmus is jelen van a kétségbeesés szülte összeborulásban. Korábban pedig Lengyel László beszélt arról, hogy a baloldal nem győzhet Gyurcsány Ferenccel az élen, Karácsony Gergely kormányfőjelölttel kapcsolatban pedig a főpolgármesterként elért eredmények hiányát tette szóvá.
Vágólapra másolva!

A szivárványkoalíciót bírálta Tamás Gáspár Miklós filozófus a Politico című portálnak nyilatkozva. A filozófus úgy fogalmazott, hogy az Orbánellenes ellenzék a kétségbeesés terméke, és azt is világossá tette, hogy nincs túl jó véleménnyel a baloldali összeborulásról. – Az ellenzékben minden megtalálható a rasszizmustól kezdve a szexizmuson át a mélyen reakciós megnyilvánulásokig – fogalmazott az egykori országgyűlési képviselő. Mint beszámoltunk róla, a napokban Lengyel László, a baloldal emblematikus politológusa a Klubrádióban meglehetősen kritikusan beszélt Gyurcsány Ferenc helyzetéről. – Újra mondom. Amíg Gyurcsány Ferenc látszik az ellenzék hősének, aki ezt büszkén viseli is, addig nagy baj van. Az emlékezet olyan, mindkét oldalon, hogy nem tudsz győzni egy olyan személyiséggel, aki ilyen árnyként lebeg az ellenzék felett – fogalmazott Lengyel László, emlékeztetve, hogy elég felidézni Gyurcsány kormányzását a szavazók elborzasztásához. Tragikomikusnak nevezte, hogy a baloldalon „olyan jelöltek küzdenek ma, akik már küzdöttek négy éve, nyolc éve, adott esetben 12 éve, és többnyire vesztettek". Szerinte az is súlyos probléma, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd kormányfőjelöltje semmilyen eredményt nem tud felmutatni főpolgármesterként.

Tamás Gáspár Miklós Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A szivárványkoalíciót érintő baloldali kritikák megszaporodásával belső botrányok is megoszthatják a Gyurcsány vezette összeborulást. A napokban írta meg a sajtó, hogy a Pannónia Nyomda Kft. Cseh Katalin (Momentum) ügyvezetése idején, és az ő aláírásával nyújtott be 2016. július 8-án egy olyan pályázatot, amellyel éppen a Momentum által megbuktatott hazai olimpiára is hivatkozva jutottak nagyjából hetvenmillió forintos támogatáshoz. A Cseh család, és ismerőseik érdekkörébe tartozó cégháló összesen mintegy 4,8 milliárd forintos uniós támogatást vett fel, s egyes vállalatok még a telephelyüket is aszerint változtatták meg, hogy pályázhassanak a forrásokra. Ironikus, hogy eközben a Momentum azzal kampányol, hogy az EU-s pénzeket a kormányközeli vállalkozások között osztják szét, és Fekete-Győr András, a liberális párt elnöke szintén hasonlókról beszélt a Politico említett cikkében. Az pedig a portál hitelességét minősíti, hogy még csak meg sem említették a Cseh Katalin körüli cégek zűrös ügyeit, pedig még nyomozás is indulhat azzal kapcsolatban, hogy a gyanú szerint több vállalat összejátszhatott a pályázások során. A lapunk által megkérdezett elemzők korábban úgy vélték, hogy a botrány nyomán leszámolások indulhatnak be a Momentumon belül, az ügy egésze pedig a szivárványkoalíció egészére is ráéghet.