Apáti Bence: Kellemes térdelést, Hamilton!

Vágólapra másolva!
A híres színész-autóversenyző is megszólalt. Végre!
Vágólapra másolva!

A pedofilellenes, a gyermekek védelme miatt hozott törvény miatt hihetetlen káosz alakult ki a baloldalon. A Jobbiknál figyelhető meg a legnagyobb kapkodás.

A párt, amely az összellenzék tagja, ugyan egyedüliként szintén megszavazta a törvényt, de közben egyre másra teszi a gesztusokat a baloldalnak; a kint is vagyok bent is vagyok politikáját alkalmazva, hol a baloldalnak, hol a megmaradt, csekély számú régi szavazóinak udvarol.

Ez ugye praktikusan úgy néz ki, hogy egyik nap Jakab mond valami erőset, majd VV Zsoltinál finomítja a kijelentéseit, a Telex közben anyaoroszlánként védi a milliomos, parizer-fétissel megvert pártelnököt, a másik nap az egyik csepeli jobbikos a Pride-on vonul, a harmadikon egy újpesti erre fegyelmi eljárást indíttat ellene, amit aztán a párt el is indít, majd gyorsan kiderül, hogy mégsem. Öröm nézni a vergődésüket.

Szóval káosz van, pedig még a híres színész és a híres Forma 1-es pilóta is megnyilvánult a már említett törvénnyel kapcsolatban a számtalan baloldali politikus újságíró, és NGO mellett.

Ugyanazokat mondják, mint Soros György lapjai: "a kormány összemosta a homoszexualitást a pedofíliával".

Ilyesmiről természetesen szó sincs, bár kétségtelenül érdekes kérdés, hogy az LMBTQI-lobbi miért is akar beköltözni az óvodákba.

Márpedig ha híres külföldi színészek és még híresebb autóversenyzők mondják meg a népnek, ráadásul egy másik ország népének, hogy mi a helyes, azt a nép minden esetben nagyon, de nagyon szereti.

A nép valósággal imádja, ha dúsgazdag külföldi sztárok akarják megtanítani nekik, hogy miről mit kell gondolni, azt, hogy mi a haladó álláspont mondjuk a befogadással, az elfogadással, a nyitottsággal kapcsolatban, és az LMBTQI-jogokkal kapcsolatban.

A szponzorok kedvencei, egyébként általában - mit általában, szinte mindig -, a liberális értékek mellett törnek pálcákat, tartják fel a mutatóujjaikat, és kezdenek gondterhelt arccal nyilatkozgatni. Ezek az értékek persze szerintük, meg a liberális sajtó szerint nem is liberális, hanem minden ember számára kötelező és követendő alapértékek, olyan fontos ügyek, amelyekért a bolygó összes normális emberének - demokratájának - harcolnia kell. Ha pedig valaki nem ezeket az alapértékeket vallja, nem a liberális értékekért harcol, akkor az illető nem demokrata, csak egy primitív kirekesztő, nácifasiszta. Az ilyen szörnyetegeket nyilvánvalóan ki kell rúgatni az állásukból, ki kell őket csinálni, de az se baj, ha tönkreteszik az életüket.

Megérdemlik ugyanis.

Ilyenkor a nép, áhítattal hallgatja a híres, és ép ésszel felfoghatatlan gazdagsággal rendelkező külföldi színész-autóversenyzőt, ahogy az egyenlő jogokról és arról beszél, hogy tök oké, ha transzvesztiták érzékenyítik a gyerekeiket, majd a hallottak miatt a lakosság egy emberként borul térdre, meggyónja és őszintén meg is bánja bűneit, azt, hogy eddig középkorban ragadt kirekesztő fasisztaként, mucsai bunkóként viselkedett és, hogy nem a liberális progresszió szerint élte szomorú és szánalmas életét.

Azt pedig valósággal imádja az Isten adta nép, ha a híres autóversenyző úgy oktat, hogy el sem olvasta a törvényt, azt sem tudja, hol van Magyarország, összekeveri Budapestet Bukaresttel, mindössze a szponzora mondott neki valamit a legújabb álbotrányról, vagy csak finom pressziót alkalmazva átküldte az új milliárdos szerződéstervezet mellé a külföldi, ballib sajtó Magyarországról szóló szalagcímeit. A nép nem is tud annál felemelőbbet elképzelni, mint amikor a híres autóversenyző hülyeségeket és hazugságokat ír egy magyar törvénnyel kapcsolatban és csupa álhír alapján adja ki a parancsot a magyaroknak - egy insta sztoriban -, azt, hogy 2022-ben meg kell buktatni a kormányt.

Köszönjük Hamilton a plusz két százalékot, és jó térdelést kívánunk!