Kocsis Máté: Még épp jókor húztunk akadályt az LMBTQ-propaganda elé

Vágólapra másolva!
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Mandinernek adott interjút. Beszélt többek között a lehallgatási ügyről, az Európai Unióról, a jövő évi választásról, és természetesen a nemrég elfogadott gyermekvédelmi törvényről is. 
Vágólapra másolva!

A Fidesz frakcióvezetője a múlt heti Pride-dal kapcsolatban kérdésre válaszolva kifejtette, hogy durva provokációnak tartja a felvonulást, az LMBTQ-mozgalom pedig nem a kisebbséget védi, hanem a többséget támadja. Szerinte nem szabadságjog a kereszténygyalázás, a magyar nemzeti identitás kigúnyolása, a gyűlöletkeltés vagy a kormánypárti politikusok iparszerű sértegetése.

A népszavazással az eredeti cél az, hogy távol tartsuk a gyerekektől az életkoruknak nem megfelelő tartalmakat és az lmbtq-propagandát, ami már régóta célba vette őket világszerte - mondta.

- tette hozzá. Tőlünk nyugatabbra már mindennapos, hogy a kisgyermekeket is megkörnyékezik az lmbtq-propagandával. Érzékenyítésnek hívják, miközben inkább győzködésről van szó, hiszen már nemcsak az elfogadást várják el tőlük, hanem az aktív kiállást is, abban a reményben, hogy így később könnyebb lesz bevonni őket. Korán kezdik az ideológiai átnevelést, miközben abban konszenzusnak kellene lennie, hogy ha például egy hatéves kislánnyal elmondatják – ahogy számos felvétel igazolja –, hogy leszbikusnak lenni jó dolog, az önmagában pedofília. Semmi keresnivalója ugyanis ebben a korban a szexualitásnak, semmilyen kontextusban. Ezért mondjuk azt, hogy el a kezekkel a gyerekeinktől - mondta.

- tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

A népszavazásról elmondta

A teljes interjú itt olvasható.