Brüsszel arra akarja kényszeríteni Magyarországot, hogy engedélyezzük a gyerekek nemváltoztatását

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor öt kérdésből álló gyermekvédelmi népszavazást jelentett be, miután Brüsszel példátlan módon megtámadta Magyarországot és a magyar gyermekek jogait azért, mert Magyarország nem engedi be az LMBTQ-propagandát az iskolákba és óvodákba. A népszavazás második kérdésénél a kormány arra kíváncsi, mit gondolnak a magyarok a kiskorúak nemváltoztatásáról, amely Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban egyre súlyosabb problémákhoz vezet. Olyan beavatkozásoknak teszik ki a gyerekeket, amelyek visszafordíthatatlanok és súlyos testi, illetve mentális károkat okoznak, végső soron tönkreteszik sokuk életét. 
Vágólapra másolva!

Soha nem látott erővel támadja Brüsszel a magyar gyermekvédelmi törvényt

Orbán Viktor július 21-én jelentette be, hogy gyermekvédelmi népszavazást indít a kormány. A miniszterelnök kijelentette, hogy Brüsszel megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, mert nem fogadják el, hogy ellenállunk az LMBTQ-propagandának.

A gyermekeink jövője a tét, ezért ebben a kérdésben nem engedhetünk - mondta a miniszterelnök.

Brüsszel példátlan módon akar beleavatkozni a magyar családok életébe, miközben a kormány éppen a szülők kezébe adja a döntést jogát, hogy miként szeretnék nevelni gyermeküket.

A genderideológia mára olyan méreteket öltött, hogy az már veszélyezteti a társadalmi rendet és az annak alapját képező családmodellt is.

Ezért volt szükség arra, hogy a gyermekeket külön védelem is megillesse, vagyis a testi, szellemi és erkölcsi gondoskodáshoz való joguk biztosítva legyen. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a nevelésről és a felvilágosításról a szülők döntenek, nem pedig a különböző radikális baloldali szervezetek, amelyek az iskolákban és óvodákban, gyakran a szülők tudta és beleegyezése nélkül terjesztik az LMBTQ-propagandát.

Az ilyesfajta propagandának az egyik gyakran felbukkanó eleme a nemváltoztató műtétekkel kapcsolatos, ezért ez a téma is belekerült a népszavazásba. Az egyik feltett kérdés, amelyre a magyarok válaszát várja a kormány, így hangzik:

Forrás: Hans Lucas via AFP/Xose Bouzas

Magyarországon ezt a törvény tiltja, a nyugati világban a gyermekvédelmi hiányosságok és a szélsőséges baloldali ideológiák terjedése miatt egyre több fiatalkorút irányítanak ilyen kezelésekre az úgynevezett genderklinikák. Nem csak tinédzserekről van szó, hanem még náluk is fiatalabb gyermekekről, akik nincsenek tisztában a döntés súlyával és könnyen befolyásolhatók az LMBTQ propagandistáktól, akik rendszeresen látogatják az iskolákat és óvodákat, hogy népszerűsítsék az ilyen orvosi beavatkozásokat.

A háttérben pedig a Soros-hálózat tűnik fel, így nem is meglepő, hogy ők támadják a leghangosabban a magyar gyermekvédelmi törvényt összefogva a hazai baloldallal.

A kérdésre adott nem válasszal világos üzenetet küldhet Magyarország Brüsszelnek: nem kívánjuk, hogy a gyermekeinken a legbefolyásolhatóbb korszakukban agymosást végezzenek a Soros-hálózat által irányított álcivil szervezetek és nem támogatjuk, hogy kiskorúakat olyan orvosi beavatkozásokra bíztassanak, amelyek visszafordíthatatlan testi és mentális sérüléseket okoznak.

A kép az Egyesült Államokbeli Huntsville-ben készült

Nyugat-Európában már tizenéveseken is végeznek nemváltoztató beavatkozásokat

Orbán Viktor július 17-én reggel a Kossuth Rádióban adott interjúja során megismételte, hogy
"a szexuális propagandának nincs helye az iskolákban." Nyugat-Európában viszont ez nem így van, sokszor a szülők beleegyezése és tudta nélkül látogatnak el LMBTQ-propagandisták az iskolákba, sőt, sok esetben az óvodákba.

Korábban már többször beszámoltunk arról, hogy milyen súlyos következményei voltak az LMBTQ-propagandának azokban az országokban, amelyek engedtek a nyomásnak.

Nagy-Britanniában naponta legalább egy gyermek megváltoztatja a nemét, míg Svédországban tíz év alatt 1500 százalékkal emelkedett azoknak a kislányoknak a száma, akik azt mondják, fiúnak érzik magukat.

Ezek a számok nem meglepőek annak tudatában, hogy az álcivil szervezetek évek óta folyamatosan próbálják befolyásolni a gyerekek gondolkodását. 2017-ben például Angliában a nemváltoztatást egy olyan könyvvel népszerűsítették, amelyben egy 12 éves kislány fiúvá vált, mindezt pedig teljesen normálisnak próbálják beállítani.

A mesekönyvnek álcázott LMBTQ-propaganda Forrás: V4NA

Az LMBTQ-propagandisták pedig megpróbálják elhitetni a gyermekekkel, hogy ahhoz, hogy jól érezzék magukat, akár a nemüket is meg kell változtatni. Az LMBTQ-lobbi nyomására sokszor el is hiszi egy kislány, hogy ő valójában fiú, csak azért, mert például szereti a versenyautókat.

A propaganda hatásosságát tovább segítik a rendkívül gyenge lábakon álló nyugat-európai gyermekvédelmi törvények, amelyek például Nagy-Britanniában lehetővé teszik, hogy egy brit tinédzser (12 éves kortól kezdve) akkor is megkezdheti a nemátalakítás folyamatát, ha ebbe egyébként egyik szülője sem egyezett bele.

Ez egyben azt is jelenti, hogy kisiskolás diákok dönthetnek mindenféle kontroll és valós segítség nélkül arról, hogy államilag finanszírozott hormonkezelésre járjanak az erre specializálódott egészségügyi intézményekbe.

Ennek súlyos egészségügyi következményei vannak. Egy Ausztráliában élő anyuka kislánya 15 évesen kezdett el hormongátlókat szedni. A kislány hetekkel a beavatkozás után a változó korral járó klimax kellemetlen tüneteit érezte, majd később kiderült, hogy a hormongátló hatására valóban tinédzserként esett át a menopauzán.

Ehhez hasonló horrorisztikus történet egyre több van. Az Egyesült Államokban egy 11 éves autista kisfiú apja indított pert, mivel gyermekét nemváltoztató beavatkozásra akarták rávenni az ő tudta nélkül.

Egy 41 éves transznemű nő (vagyis született férfi) magyaráz egy 5 éves kislánynak egy floridai Drag Queen előadáson

Hasonló a helyzet Németországban is, ahol a Schlau nevű szervezet az interneten is elérhető brosúrával hirdeti magát. Ebből kiderül, hogy Észak-Rajna–Vesztfália tartomány szinte bármely iskolájába meg lehet hívni az aktivistáikat előadást tartani. A kiadvány arra tanítja a gyerekeket, hogyan álljanak elő azzal, hogy nemet szeretnének változtatni.

Magyarországon a most elfogadott gyermekvédelmi törvénynek köszönhetően hasonló esetek nem történhetnek, azonban Brüsszel elvenné a szülőktől a jogot, hogy beleszóljanak saját gyermekük szexuális nevelésébe. Ha sikerrel járnának, nálunk is megtörténhetne az, hogy kötelezővé teszik a kiskorúak számára az LMBTQ-felvonuláson való részvételt, vagy éppen drag queenek tanítják arra a kisfiúkat, miként legyenek transzvesztiták.

Ezek a kérdések szerepelnek a népszavazásban:

  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek köznevelési intézményekben, a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeke számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?