Hétfőre érkezik csak a valódi felfrissülés

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Péntek
A sok napsütést követően délután északnyugaton megnövekszik a gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar itt is csak néhol alakul ki. Mérsékelt lesz a változó irányú szél. 32 és 38 fok között alakul a hőmérséklet, folytatódik a rekkenő hőség.

Szombat
Hajnalban, illetve estétől valószínű több helyen zápor, zivatar. Napközben ugyanakkor többórás napsütés valószínű. Az északi, északnyugati szél egyre inkább megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. 32-33°C körül alakul a csúcsérték.

Vasárnap
Gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, és általában csak elszórtan, de az északnyugati, északi tájakon többfelé várható zápor, zivatar. Az északnyugati határszélen heves zivatarok is lehetnek felhőszakadással, jégesővel. Továbbra is marad a 30-35 fok körüli hőség. Sokfelé megerősödik az ÉNy-i szél.

Hétfő
Napos, gomolyfelhős, felfrissülő időre számíthatunk. Esetleg elvétve lehet zápor. Estig erős lesz az északnyugati szél. 25 és 31 fok közötti értékeket mérhetünk.

Kedd és szerda
Gomolyfelhők zavarják a napsütést, és mindkét nap szórványosan fordulnak elő záporok, zivatarok. 27-30 fok körül alakul a maximum.