Örökbe adták a kislányt, akinek a testévért a szülei halálra éheztették

gyereküket halálra éheztető szülők, gyöngyös
Ebben a házban halt meg a kislány
Vágólapra másolva!
Váratlanul örökbe adta a gyámügy annak a párnak az idősebb gyermekét, akiket 2016-ban elítéltek, mert a fiatalabb lányuk éhen halt. Kincsőt a jelenlegi nevelőszülei is szerették volna örökbefogadni, de a gyámhivatal erre nem adott nekik lehetőséget.
Vágólapra másolva!

Korábban az apa azt tervezgette, hogy ha majd kiszabadul és új életet kezd, a nagyobbik kislányát, Kincsőt szeretné felnevelni - írja a Blikk. A lap szerint erre a férfinek jó esélye is volt, hiszen jó magaviselet esetén öt év múlva szabadulhat, a lánya pedig ekkor még mindig csak 16 éves lesz. Azonban a gyámhatóság a 11 éves Kincsőt váratlanul örökbe adta, a döntésről pedig sem a vér szerinti szülőket, sem a nagyszülőket nem értesítették.

– Embertelen és érzéketlen döntést hozott a gyámhatóság. Hiszen az a kislány szeretett minket.

– mondta az egyik nagymama a lapnak, aki azt is hozzátette: a kislánynak még a nevét is megváltoztatták.

A nevelőszülők is szerették volna örökbefogadni

A család 2016 májusában került be a hírekbe, amikor idősebb kislányuk éhen halt.

A Debreceni Ítélőtábla az anyát 18, az apát pedig 15 év fegyházbüntetésre ítélte

különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt.

Ebben a házban halt meg a kislány Forrás: Origo

Az ekkor mindössze három és fél éves Kincső ezután Hevesre került nevelőszülőkhöz, nagyszülei itt kéthetente meglátogatták. A lap szerint a kislányt a nevelőszülei is szerették volna örökbefogadni a gyámhatóság azonban erre nem adott nekik lehetőséget.

A Blikk megkereste az ügyben a Heves megyei kormányhivatalt is, akik azt válaszolták, hogy a gyámügyi és gyermekvédelmi eljárásban hozott döntések nem nyilvánosak, így azokról további tájékoztatás nem adható.