Egy jelentésből az derül ki, hogy néhány kisebb civil szervezet és alapítvány irányítja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, melyet az ideológiájukat szolgáló befolyásoló eszközzé változtattak. Ezek pedig Soros szervezetei - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megdöbbentő összefüggésekre világít rá az egyik legismertebb francia hetilap, a Les Valeurs Actuelles. Július 29-i számukban egy tényfeltáró cikkben arról írnak, hogy miként vette irányítása alá Soros György milliárdos spekuláns az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát.

Soros beszivárgott az Emberi Jogok Európai Bíróságába és az Európa Tanácsba is, most pedig kiderült, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát is befolyásolja, azt a nemzetközi szervezetet, amely globális szinten az emberi jogok lehető legmagasabb szintű védelmét hivatott biztosítani.

A Les Valeurs Actuelles (VA) cikkében több fejezetben fejti ki részletesen, hogy  Soros György miként jutott el odáig, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát is a teljes befolyása alá vonja. 

A cikk első fejezetében bemutatja a nemzetközi szervezetek és a civil szervezetek közti veszélyes kapcsolatokat, kiemelve, hogy az egész ügy a tavaly februárban megjelent cikkük után robbant ki. Szinte az összes európai országban, de még Amerikában és Ázsiában is írtak a történtekről, de a legjelentősebb reakció Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől érkezett, aki sajtóközleményt adott ki Grégor Puppinck jelentésével kapcsolatban, kifejezve abbéli aggodalmát, hogy bizonyos nyugati nem kormányzati szervezetek befolyással bírnak az Emberi Jogok Európai Bíróságán belül

Lavrov szerint ez közvetlenül befolyásolja a bíróság ítéleteinek pártatlanságát és tisztességét, továbbá felszólított az ügy kivizsgálására, annak érdekében, hogy csökkentsék a bírósági folyamatba történő politikai beavatkozást. A bíróság eleinte nem nyilatkozott a vizsgálat következtetéseivel kapcsolatban, ám nem is tagadta azokat. Ezt követően májusban az EJEB leköszönő görög elnöke, Linos-Alexandre Sicilianos privát meghallgatáson vett részt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága előtt, melynek során Sicilianos az orosz és a török nagykövet kérdésére nem vitatta a Puppinck-jelentésben foglaltakat, de kifejtette, hogy szerinte a helyzet egyáltalán nem súlyos.

Néhány héttel a történtek után a bíróság egész egyszerűen figyelmen kívül hagyta a miniszteri bizottság azon kérését, amely magyarázatot kért az eset tisztázására annak érdekében, hogy válaszolni tudjon az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagjai által küldött több írásbeli kérdésre. Ez a hallgatás egy kormányközi testület kérésével olyan komoly precedensértékű eset, ami azt bizonyítja, hogy az EJEB nem szándékozik megóvni tagjait a Nyílt Társadalom Alapítványainak befolyásától. Az Open Society Foundations azonban az ősszel visszavágott, mégpedig az általa igencsak bőkezűen támogatott brit Open Democracy nevű szervezet "Tracking the Backlash" nevű hálózatán keresztül. Mindenszentek napján hatalmas kampányt indítottak az Emberi Jogok Európai Bírósága ellen, hatalmas nemzetközi sajtótámogatással, többek között az egy egyiptomi oligarcha tulajdonában lévő Euronews, a Time magazin, a Corriere della Sera és a Reuters részvételével. 

A második fejezetben a Strasbourgtól Genfig húzódó, csendes korrupcióról van szó, kifejtve, hogy Grégor Puppinck kiterjesztette az Emberi Jogok Európai Bíróságán lefolytatott vizsgálatát az ENSZ testvérintézményére is. Kiemelik, hogy az ENSZ három tevékenységi körrel rendelkezik: biztonság, fejlesztés és emberi jogok. Az utóbbi terület két fő intézményben, az Emberi Jogi Tanácsban és az Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalában (OHCHR) tevékenykedik, mindkettő olyan intézmény, amely biztosítja, hogy az államok tiszteletben tartsák a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeket. Grégor Puppinck telefonon beszélt az ENSZ korábbi különleges előadójával, aki elmondta neki, hogy igen kényes témáról van szó, bizonyos különleges eljárások finanszírozása döntő hatással van az ENSZ által közzétett jelentésekre. Az előadó csendes beszivárgást említett. Puppinck ezután módszeres kutatásba kezdett és pontos elemzést készített a 2015 és 2019 között közzétett pénzügyi kimutatásokról a különleges eljárási megbízások jogosultjaira koncentrálva. Egy éves kutatómunkát követően kategorikus következtetésre jutott, mely szerint néhány magánszervezet egyre jobban irányítása alatt tartja az emberi jogok legmagasabb szintű globális intézményét.

A harmadik fejezet a különleges emberjogi eljárások témakörét járja körül, kiemelve, hogy az ENSZ keretein belül bárki panasszal élhet a világ bármely állama ellen, ellentétben az EJEB-bel, amely csak a nemzeti bírák döntése alapján járhat el és csakis olyan országokkal szemben, amelyek ratifikálták az emberi jogok európai egyezményét. Az ENSZ-megbízottak hatalma azonban itt nem ér véget, minden évben különböző országokba látogatnak, majd az ott látottakról jelentést írnak, nyilvánosan állást foglalnak különböző témákban, tanácsokat adnak a kormányoknak és rendszeresen beavatkoznak az ENSZ más testületeinek és nemzetközi testületek ügyeibe. Az ENSZ-megbízottak által készített jelentések a szervezet hivatalos kiadványának számítanak, amely ezáltal hiteles jogi hivatkozásnak számít az egész világon, a legmagasabb nemzetközi szintű bíróságok, parlamentek és bírák hivatkoznak rá, ezáltal a különleges eljárások nemzetközi jogi forrásnak minősülnek, szerzőik pedig jelentős hatalommal bírnak.

A cikk negyedik fejezete az úgynevezett „független szakértőkkel" foglalkozik, akiket olyan kritériumok alapján választanak ki, mint az objektivitás, pártatlanság, kompetencia, tapasztalat, függetlenség és személyes integritás. Függetlenségük garantálása érdekében ezek az előadók nem tartoznak az ENSZ személyzetéhez és nem kapnak díjazást. Ez a függetlenség azonban két kockázatot rejt magában, az egyik az, hogy a szabad kéz adta lehetőségeket kihasználva a szakértő kísértésbe kerülhet az emberi jogok harcias elképzelésének bevezetésére; az pedig, hogy nem kap fizetést, arra késztetheti, hogy különféle elismeréseket, díjazásokat és egyéb természetbeni juttatásokat fogadjon el anélkül, hogy az ENSZ ebben bármi kivetni valót találna. Az ENSZ a szakértők függetlensége érdekében magatartási kódexet bocsátott ki, melyben leszögezték, hogy nem fogadhatnak el tiszteletbeli kitüntetést, díjazást, szívességet, adományt vagy bármilyen kormányzati vagy nem kormányzati forrásból származó jutalmat a megbízatásuk keretében végzett tevékenységükért, a gyakorlatban azonban ezzel nem sikerült megakadályozni a szakértők külső, magán- vagy állami szereplők általi finanszírozását.

A szakértők finanszírozása azonban csak - ahogy mondani szokták - a jéghegy csúcsa, az ötödik fejezetből kiderül, hogy a különleges eljárásokat az ENSZ finanszírozza a főbiztoson keresztül. Minden állam egyenlő arányban járul hozzá a költségekhez, ez 2015 és 2019 között összesen 168 millió dollár volt, ami azonban kevésnek bizonyult. Ugyanis a szakértőknek, mivel nem az ENSZ alkalmazottai, rendelkezniük kell saját munkaeszközzel és fedezni kell a költségeiket. Az egyik, Puppinck-nak nyilatkozó szakértő elmondta, hogy az az igazi probléma, hogy nincs elég pénzügyi fedezet arra, hogy elvégezzék mindazt a munkát, amit szeretnének. Ami a költségvetésen kívüli finanszírozást illeti, egyrészt egyes államok dönthetnek úgy, hogy több pénzt adnak be a közösbe, a finanszírozás nagy része azonban egyetemektől és magánalapítványoktól származik, és az ENSZ által teljesen követhetetlen, mivel az erkölcsi kötelességen kívül semmi nem kötelezi a szakértőket arra, hogy bevallják a költségvetésen kívüli forrásaik eredetét.

A Grégor Puppinck által vizsgált öt év alatt 10 millió dollár vándorolt a 121 szakértő közül 37-nek a zsebébe, különböző elosztásban. Volt, aki saját bevallása szerint több mint 2 milliót kapott, egy másik több mint egymilliót, hatan több mint 500 000 dollárral gazdagodtak, míg 11-en pedig több mint 100 000 dollárt kaptak. A 10 millió dollárnak több mint a fele privát alapítványoktól érkezett, a legtöbbet, 2,2 milliót a Ford Alapítvány adta, Soros György Open Society nevű alapítványa pedig másfél millió dollárt adott. Arra a kérdésre, hogy miért tűri meg az ENSZ ezt a korrupciót, az a legkézenfekvőbb válasz, hogy ez a helyzet nem a speciális eljárásokra jellemző, hanem tágabb értelemben az Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalt érinti, amelynek 2019-ben a költségvetése 63%-a önkéntes hozzájárulásokból származott, a civil szervezetek kérésére azonban a Főbiztosi Hivatal nem teszi közzé a megállapodások tartalmát.

A hatodik fejezet a szakértők közti különbségekkel foglalkozik, rámutatva, hogy egy szakértő életszínvonala attól is függ, hogy ideológiailag mennyire áll közel az adományozókkal, és milyen mértékben cimborál a civil szervezetekkel. Egy előadó például arról számolt be, hogy több mint 3 millió dollárra tett szert az alapítványok kulcsembereivel való ismeretségének köszönhetően.

A hetedik fejezet a megbízottak jótevőire koncentrál, akik nem emberbaráti szeretetből, hanem politikai megfontolásból cselekednek. Gyakran előfordul, hogy a civil szervezetek különféle fondorlatos módokat és pénzügyi csomagokat használnak arra, hogy kifizessék a szakértőket, mint például a Ford Alapítvány, amely 2017-ben 100 000 dollárt fizetett a szakértőt alkalmazó civil szervezetnek, hogy hagyjon neki időt arra, hogy szabadon dolgozzon megbízatásán, a jelentésben számos ilyen példa szerepel. A cikk kitér arra is, hogy az adományozó egyrészt irányítja a jelentések konklúzióit, másrészt meghatározza a kutatások témáját is. Éppen ezért az ENSZ ellenzi az előre kiosztott adományokat, mivel egy adott projekthez kapcsolódó finanszírozás korlátozza az előadó lehetséges cselekvési körét. A cikk állítása szerint egy fontos megbízatás volt megbízottja megerősítette, hogy ez az informális hatáskör átruházás szinte hivatalos ezekben a körökben. Az Open Society nem rejti véka alá, hogy a kedvezményezettekkel való kapcsolat nemcsak pénzügyi szempontból fontos, hanem azért is, mert szövetségesekre tesznek szert, akik segítenek a szervezet stratégiai céljainak elérésében.

A nyolcadik rész a Soros Györgyhöz köthető Open Society Alapítványról szól, amely olyannyira nem leplezi, hogy ellenőrizni akarja az emberi jogok mechanikáját, hogy azt feketén-fehéren leírja munkadokumentumaiba.  Az alapítvány 2017-ben 100 000 dollárt fizetett a női globális vezetői központnak (CWGL), ami a New Jersey-i Rutgers Egyetemhez tartozó feminista aktivista központ. Az adományozás célja az volt, hogy befolyásolják az ENSZ különleges előadóját a rabszolgaság jelenkori formáival kapcsolatban, azt akarták ugyanis a jelentésbe vetetni, hogy az előadó ismerje el, hogy a házimunka egyfajta rabszolgamunka. Ennek érdekében a CWGL mindent megtett, hogy az előadót a „jó" irányba terelje. A szóban forgó szervezet az ENSZ-szel folytatott lobbizás specialistájaként definiálja magát, a globális lobbitevékenység vezető igazgatója, Melissa Upreti korábban a világ legnagyobb abortuszpárti lobbijában, a Center for Reproductive Rightsban dolgozott és az Open Democracy NGO-ban is aktív szerepet tölt be, emellett pedig az ENSZ nőkkel szembeni diszkrimináció elleni munkacsoport elnöke. Összefoglalva tehát a női globális vezetői központban (CWGL) tevékenykedő Melissa Upreti könnyűszerrel befolyásolhatja az ENSZ-ben általa vezetett szakértői csoportot, melynek több tagja is rendszeresen részt vett a CWGL által szervezett értekezleteken, mielőtt megírták a tematikus jelentést.

A kilencedik fejezet a Ford Alapítvánnyal foglalkozik, amely, bár sokkal diszkrétebb, mint az Open Society, felettébb hatékonyan működik. Miután 2011-ben az argentin Juan Méndezt kinevezték a kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód ENSZ előadójává, a Washingtoni Egyetem Emberi Jogi és Humanitárius Jogi Központján belül az egyetem támogatásával létrehozták az Anti Torture Initiative nevű kezdeményezést, melyet a Ford Alapítvány bőkezűen támogatott. 2015-ben először 15 000, majd további 75 000 dollárt adományozott, melyből a nemmel és a kínzással foglalkozó jelentést, kutatási asszisztenseket, utazásokat és konzultációk szervezését fizették. A jelentés egy szóval sem említi a guantánamói fogolytáborban történt kínzásokat. 2018-ban a jelentés alapján a Ford Alapítvány támogatásával kiadtak egy könyvet „Gender Perspectives on Torture: Law and Practice" címmel, amit az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottságának 62. ülésén mutattak be. A jelentés az egész világon mérvadó, számos ítéletben hivatkoznak rá nemzetek feletti joghatóságok, különösen az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Emberi Jogok Amerikaközi Bírósága.

A tizedik fejezet azt taglalja, hogy az ENSZ 2010 óta hivatalban lévő 222 megbízottjából legalább 52-en folytattak vagy még most is folytatnak tevékenységet valamely NGO-n belül, elsősorban a Ford Alapítványban, az Open Societyben, vagy valamely ezekhez tartozó egyéb civil szervezetnél. Ugyanazokról a szervezetekről van szó, amelyek az EJEB-beli Soros-bírákat is biztosították, nevezetesen az Amnesty International (14 szakértővel), a Jogászok Nemzetközi Bizottsága (12 szakértővel), maga az Open Society (6 szakértővel), a Human Rights Watch (4 szakértővel), illetve a Helsinki Bizottság. A koordinációs bizottság 47 szakértőjéből 17, azaz 36 százalék ezekből a civil szervezetekből kerül ki. Grégor Puppinck jelentéséből az is kiderül, hogy a legtöbb ENSZ szakértő a civil szervezetek aktivistájaként viselkedik, a saját politikai elképzeléseiket népszerűsítik, megsértve ezzel a magatartási kódexet.  Példaként említi a cikk Tlaleng Mofokeng ENSZ raportőrt, aki híres abortuszaktivista, nyolc afrikai abortuszt népszerűsítő szervezet igazgatótanácsában ül, kitüntetéseket kapott a Gates Alapítványtól és anyagilag támogatta az Open Society. Mofokeng ezen kívül a médiában is jelen van, a Sex Talk with Dr Tet című televíziós műsort vezeti, és írt egy szexuális felvilágosító könyvet, amely szadomazo gyakorlatokat tanít, valamint úgy beszél a prostitúció legalizálásról, mint a feminizmus végső formájáról.

Az utolsó, tizenegyedik fejezetben az egyetemekről esik szó, kiemelve, hogy nem csak a civil szervezetek soraiból kerülnek ki az ENSZ raportőrök. Ahmed Shaheed ENSZ-tanácsadó például rendszeresen tart előadásokat az Essexi Egyetemen és a City University of New York egyetemen mint vendégprofesszor, amiért 144 500 font támogatást kapott a Sigrid Rausing Trust szervezettől. Néhány évvel később Shaheed-et kinevezték az Essexi Egyetem emberi jogi központjának és a New York-i Ralph Bunche intézet vallásszabadság előadójává, ami tökéletes összhangban áll az ENSZ-ben végzett munkájával. Elődeivel ellentétes módon azonban ateista és közösségi szemléletű felfogást alakított ki az egyetemeken, és elősegíti az iszlamofóbia fogalmának terjedését. Ezt követően 2015-ben egy új különleges egészségügyi előadó, Dainius Puras, kerül az ENSZ-hez, aki szintén az Essexi Egyetem munkatársa, akinek a kutatásait az Open Society pénzügyi jelentése alapján 2017-ben 100 000, majd 2018-ban további 380 000 dollárral támogatta, ezzel szemben azonban Puras saját bevallása szerint csupán 5000 dollárt kapott. Az Essexi Egyetem esete nem egyedülálló, számos további egyetem és alapítvány között vannak hasonló összefonódások, az Open Society New Yorkban, New Jersey-ben és Dél-Koreában a Sungkyunkwan Egyetemen hasonló tevékenységet folytatott, míg a Ford Alapítvány New Yorkban, Washingtonban, Arizonában, Kaliforniában és Sao Paolóban támogatott ily módon ENSZ-szakértőket.

A cikk azt a következtetést vonja le, hogy az emberi jogokat egész egyszerűen elkobozták az álcivil szervezetek.  Az olyan nagy alapítványok, mint a Ford, az Open Society vagy a Gates Alapítvány, anyagilag beépültek az ENSZ-be, behálózva az emberi jogi rendszert. Ezek a nagy alapítványok, civil szervezetek és egyetemi központok alkotják azt az alapréteget, amelyből az ENSZ számos szakértője táplálkozik, és ami alapján működnek. Az egész nem más, mint egy egész rendszer lassú és alapos ideológiai aláásása és eltérítése.