Kiengedték a kórházból Gór Nagy Máriát: Így érzi magát a szörnyű baleset után

Gór Nagy Mária
Vágólapra másolva!
Gór Nagy Mária nemrég súlyosan megsérült, szilánkosra törött a csuklója és a fején keletkező sebet is ölteni kellett, miután megtámadták őt a 4-6-os villamoson. Mivel a kezét műteni kellett, eddig kórházban ápolták, ám a Borsnak elárulta: végre hazaengedték.
Vágólapra másolva!

Gór Nagy Mária színésznő már otthonában gyógyul, igaz még nagyon óvatosnak kell lennie a műtét miatt.

Bár a művésznő még mindig rettegve lép ki a lakása ajtaján, a minap végre először vette rá magát, hogy elfogyasszon egy ebédet egy kellemes vendéglő teraszán.

Ahogy korábban a Bors beszámolt róla, Máriát két héttel ezelőtt kirabolták a Széna téri villamosmegállóban, amikor haza felé tartott tömegközlekedéssel.

Gór Nagy Mária Forrás: Fem3Café

A színésznő elmondása szerint nagy tömeg volt a járművön, amikor leszállni készült róla csak egy lökést érzett, aminek következtében kiesett a villamos ajtaján, így kórházba került.

Gór Nagy Máriának még egy hónapig kell hordania a gipszet.

"Jól esik már otthon lenni, sokkal jobb a hangulatom, kedden engedtek ki a kórházból, de azért még most is félek, van egy kis lámpám, azt felkapcsolva hagyom és úgy alszom el."

– kezdte a Borsnak Gór Nagy Mária. Mindezek ellenére vágyik a társaságra, ezért úgy döntött, kimerészkedik a lakásából és egyik barátnőjével eltöltött egy közös ebédet.

fűzte hozzá.

Elmondása szerint még nem szállna fel a villamosra, inkább sétál. Mivel az átélt események a művészben komoly traumát okoztak, így nem csak a fizikai fájdalommal, hanem a lelki gyógyulással is meg kell küzdenie, ebben pszichiáter segíti.

"Vissza kell járnom kontrollra a traumatológiára is, folyton ellenőrzik röntgennel a csuklómat, most is mennem kell majd hétfőn reggel. Ezen kívül heti kétszer járok be a pszichiáterhez,– akivel még a balesetről magáról nem beszéltünk, de szépen haladunk, sokat segít, hogy beszélgetünk, egyre jobban vagyok." – mesélte a Borsnak Mária.