A ma élő nemzedékek feladata a történelmi emlékek ápolása - jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Fejér megyei Nádasdladányban, ahol átadták a megújult Nádasdy-kastélyt.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a Nádasdy-család története rendkívül elismerésre méltó, hiszen a legnehezebb helyzetekben is kitartottak az ország mellett,  többek között ők bújtatták IV. Bélát a tatárjárás idején. Úgy vélte, kastélyuk megújítását követően büszkén mondható, hogy olyan helyet hoztak létre, amely valóban méltó emléket állít a családnak.

A miniszter szerint a fejlesztéssel visszaállították azt a gazdagságot, amelyben a főúri családok élhettek, s ezt most már a helyiek és az egész ország megtekintheti.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az Egyesült Királyságot idéző kastély páratlan érték, amely most már megújult terekkel és parkkal várja a látogatókat.

Jelezte, hogy a kormánynak van még egy tartozása a Nádasdy-család felé: Sárváron a Nádasdy-várat eredeti formájában helyreállítani.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az átadásonForrás: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram/NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében 1,723 milliárd forint uniós és 212 millió forint hazai forrás felhasználásával, 1,935 milliárdból valósult meg a fejlesztés.

Glázer Tamás elmondta, hogy a keddtől újra látogatható Nádasdy-kastély fejlesztése során megvalósult a 29 hektáros kastélykert revitalizációjának első üteme, amely közvetlenül érintette a megújuló tavat, a körülötte lévő sétányt.

A kétezer négyzetméteres kastélyépületben befejeződött a földszint rekonstrukciója, elkészültek a gombamentesítési feladatok, korszerű múzeumshop, vetítőterem, kávézó és múzeumpedagógiai foglalkoztató létesült. Ezeken túl a pincében és az emeleten üzemeltetési és kiszolgálótereket alakítottak ki.

Kiemelte: visszakerültek a családtagokat ábrázoló festmények, amelyek eredetileg is az Ősök csarnokába készültek. 

Törő Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője leszögezte: Nádasdladánynak kiemelten fontos, hogy olyan turisztikai célponttal gazdagodott, mint a kastély és annak parkja.

Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa közölte, hogy 38 év után újult meg az épület, amelynek az államosítást követően igen hányatott sors jutott. A program keretében nemcsak értékeket őriztek meg tartós megoldásokkal, hanem a szellemi rehabilitációra is kiemelt figyelmet fordítottak - tette hozzá. 

A történelmi család képviseletében gróf Nádasdy Borbála úgy fogalmazott, hogy "az állam elvette, de a nemzet visszakapta a kastélyt". 

 

Beszámolónk a megújult kastélyról itt olvasható.