Majdnem agyonvertek egy férfit a Keleti pályaudvaron

illusztráció, mentőautó, mentő, ambulancia, rendőrség, rendőrautó, rendőr
Vágólapra másolva!
Egy 21 éves férfi együtt iszogatott egy román férfival a Keleti pályaudvaron, egy idő után összevesztek egymással. Az egyik majdnem halálra verte a másikat, és elvette tőle a pénzét.
Vágólapra másolva!

A 21 éves férfi tavaly októberben iszogatott együtt a román ismerősével a Keleti pályaudvaron. Valamin összevesztek, amiért az ismerős el akart menni onnan.

A férfi utánament, kétszer is a földre rántotta és brutálisan megverte.

Csak akkor hagyta abba a támadást, amikor egy járókelő leállította. Ekkor összeszedte az ismerőse zsebéből kiszóródott pénzt és elmenekült. Pár perccel később elfogták a rendőrök.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az áldozatnak több csontja eltört és agyzúzódása lett. A gyors orvosi ellátás mentette meg az életét.

Az ügyészség emberölési kísérlet és kifosztás miatt emelt vádat a támadó ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre. A férfit letartóztatták, majd bűnügyi felügyelet alá helyezték.