Gyújtogatók célpontja lett a Bükki Lovaspark - videó

Bükki Lovaspark tűz
Vágólapra másolva!
Nem a péntek hajnali támadás volt az első eset, hogy valaki szándékosan rágyújtotta a Bükki Lovaspark állataira az istállót, a tulajdonosok szerint ez már a sokadik alkalom. Csak a szencsén múlt, hogy az egyik ott dolgozó meghallotta a kutyák ugatását, így még időben ki tudta engedni a lovat a bokszból. 
Vágólapra másolva!

"Hogy van-e testvérem? Hát ő az" – mutat Bonira, a felgyújtott bokszban rekedt lóra a tízéves Virág, amikor a Blikknek mesélt a csütörtök hajnali támadásról. A gyújtogatásról az Origo is beszámolt.

"Nem érdekel, ki a gyújtogató, csak az a fontos, hogy a legjobb barátom megmenekült.

Ők hozták fel az útra, de a szalagkorláton nem tudott átlépni, így leszerelték azt. A bringások Boni nyakát átölelve nyugtatgatták egészen addig, míg oda nem értünk" - folytatta.

A lapnak azt mesélték, hogy

az elmúlt egy hónapban ez már a negyedik támadás, ami a lovardát érte.

Volt, hogy az itatóshordókat szórták szét, máskor Boni szerszámait, vezetőszárát lopták el, vagy a karámja karóit törték szét.

"Virág hároméves kora óta vágyott egy lóra, öt éve minden pénzét félretette, hogy megvegye. Lassan egy éve, hogy teljesült az álma, azóta Bonival elválaszthatatlanok – mesélte Kerékgyártó Enikő óvónő, a kislány édesanyja a lapnak. "Miskolcról naponta kijárunk ide, példaértékű, ahogy Virág gondozza, ápolja a lovát. Zokogásban tört ki, amikor kiderült, hogy Boni a tűz elől világgá menekült. Aztán a megkönnyebbüléstől sírta el magát, amikor megtudta, hogy épségben előkerült a barátja."

A faluban

többen is tudni vélik, ki lehet a gyújtogató,

ez azonban nem érdekli Maczák Pétert, a felgyújtott lovastanya tulajdonosát.

"Három éve vettem ezt a lovardát, biztos vannak rosszakaróim, de engem innen senki és semmi nem fog elkergetni. Az, hogy eltűntek a szerszámok, megrongálták a villanypásztort, még belefér nekem. De senkinek nincs joga veszélyeztetni az állatok életét." – mondta a tulajdonos.