Halálosan megfenyegetett egy rendőrt egy oroszlányi tolvaj

illusztráció, rendőrautó, rendőr, rendőrség
Vágólapra másolva!
Egy oroszlányi férfi többször lopott az egyik helyi boltból, majd amikor a rendőrök elfogták a parkolóban, az egyiküket azzal fenyegette meg, hogy megöli.
Vágólapra másolva!

A férfi tavaly augusztus 15-e és 19-e között háromszor lopott ugyanabból a boltból. Több mint 13 ezer forint értékben vitt el szalámit, mosókapszulát és whiskyt. A szalámit a pénztáros előtt csúsztatta a szatyrába.

A férfit szeptember 11-én fogták az áruház parkolójában. Ekkor az egyik rendőrt azzal fenyegette meg, hogy végez vele.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az ügyészség lopás és zaklatás miatt emelt vádat a visszaeső férfi ellen, és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje elzárásra.