Kislány barátnőjét futtatta egy miskolci férfi

prostitúció prostituált Eltűnt gyerekek nyomában: szakértői reakciók
Vágólapra másolva!
Egy miskolci férfi éveken keresztül futtatta prostituáltként a 13 éves barátnőjét, akinek időközben gyereke is született. A lányt gyakran megverte, ha nem akart dolgozni.
Vágólapra másolva!

A kislány a szülei válása miatt 10 éves korától gyermekvédelmi intézkedés alatt állt. A nagyanyja hiába próbálta nevelni, rendszeresen lógott az iskolából és csavargott.

11 éves korától prostituáltként kezdett el dolgozni Miskolcon.

A férfi 2015-ben ismerkedett meg vele, ekkor még ő is csak 16 éves volt. Szexuális kapcsolat alakult ki közöttük, ami akkor is folytatódott, amikor a férfi felnőtté vált.

A lány még 13 éves sem volt, amikor gyereket szült.

A csecsemőről lemondott.

A férfi ebben az időszakban és közvetlenül a szülés után is futtatta a lányt.

A bevétele felét elvette és magára költötte. Nem volt munkahelye, ebből élt. Utasította, irányította és felügyelte a barátnőjét, ha vonakodott, megverte. A lány a végén már részben a testi fenyegetés miatt folytatta.

A bíróság első fokon tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, kizsákmányolás céljából, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem miatt 10 év fegyházbüntetésre ítélte a 22 éves férfit.

Az ügyészség elfogadta az ítéletet, a férfi és a védője azonban fellebbezett.

Másodfokon, a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a büntetés mértéke megfelelő. A férfi még kiskorú volt, amikor elkezdte futtatni a barátnőjét, de önmagában ez a tény nem alapozza meg a büntetés csökkentését,

mivel éveken keresztül kényszerítette prostitúcióra és bántalmazta.

Többek között emiatt a fellebbviteli főügyészség azt javasolja, hogy a Debreceni Ítélőtábla hagyja helyben az első fokú ítéletet.