Tíz évet kapott a nyíregyházi férfi, aki társával megkötözte, majd fejbe szúrta az apját

A RENDŐRÖK ELFOGTÁK A NYÍREGYHÁZI FÉRFI BÁNTALMAZÓIT  
Megosztás    
2020. 05. 23., szo - 18:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
Az emberölés kísérletével megalapozottan gyanúsítható két férfit bűnügyi őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!
Budapesten fogták el azt a fiatalt, aki rátámadt az édesapjára Nyíregyházán tavaly tavasszal. Egy idősebb férfival együtt megkötözte és fejen szúrta a 61 éves férfit. Aztán a két férfi magára hagyta az életveszélyesen sérült áldozatot és vonatra szállt, hogy Ausztriába menekülhessen. Mindkettejüket 10 év börtönre ítélték. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja a nem indokolt a büntetés enyhítése.
Vágólapra másolva!

Tavaly tavasszal, május 22-én este Nyíregyházán, orosi otthonában egy 24 éves férfi részegen összeveszett az édesapjával.

A vita hevében a fiatal ököllel megütötte az apját, majd 52 éves társa segítségével ruhákkal megkötözte.

Aztán M. László egy késsel fejenszúrta 61 éves édesapját.

Ismét bántotta B. Zsolttal együtt. Megfenyegették, hogy megölik.

A gyilkossági kísérlettel megalapozottan gyanúsítható két férfit bűnügyi őrizetbe vették Forrás: Police.hu

Aztán rázárták az ajtót, kimentek a nyíregyházi vasútállomásra és felszálltak egy Budapest irányába tartó vonatra. Az volt a tervük, hogy Ausztriába szöknek.

Eközben a súlyosan megsérült áldozat kiszabadította magát, kimenekült a házból és segítséget kért.

Szakértők szerint a koponyasérülése életveszélyes állapotot idézett elő, amely szakszerű orvosi ellátás hiányában halálát okozta volna. Ágyéki csigolya-, valamint arctájéki töréses sérüléseinek tényleges gyógytartama ugyancsak hónapokra tehető.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya

gyilkossági kísérlet megalapozott gyanúja miatt

indított eljárást az ügyben. A szabolcsi nyomozók jelzésére május 23-án, szombaton a fővárosban fogták el a férfiakat a budapesti nyomozók. A bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható támadókat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra vitték, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.

Szállás adott neki, mégis segített megkötözni és megtámadni az idős férfit Forrás: Police.hu

Mint kiderült, az áldozat az idősebb támadót is befogadta a házába, szállást adott neki. Apa és fia között rendszeresek voltak a veszekedések.

A fiú ugyanis az apját hibáztatta, amiért az édesanyja korábban elköltözött tőlük. Korábban is előfordult már, hogy rátámadt.

A Nyíregyházi Törvényszék a 21 éves, valamint 53 éves férfiakat társtettesként elkövetett emberölés kísérlete, személyi szabadság megsértése, kifosztás és más bűncselekmények miatt

10-10 év börtönre, és ugyanilyen tartamú közügyektől eltiltásra ítélte.

A vádhatóság a törvényszék előkészítő ülésén a vádlottak beismerő vallomásának esetére a büntetés kiszabására irányuló mértékes indítványt terjesztett elő. Mivel a vádlottak bűnösséget beismerő nyilatkozatát a törvényszék elfogadta, még az előkészítő ülésen hozott ítélettel az ügyészség indítványának tartalma szerint határozott. A vádhatóság az ítéletet tudomásul vette.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a börtönbüntetés enyhítésére irányuló védelmi fellebbezések nem alaposak. A kirívóan durva erőszak, továbbá az a tény, hogy az egyik vádlott az édesapja, míg a másik a vele bizalmi viszonyban álló, neki szállást adó személy életére tört, az eltúlzottnak nem tekinthető joghátrány további mérséklését nem teszi lehetővé. A fellebbviteli főügyészség ezért az ítélet helybenhagyását indítványozta. A védelmi jogorvoslatokat a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla bírálja el.