Budapest III. kerületében lakótelepi lépcsőházakban kihelyezett szórólapok lakásmaffia tevékenységére figyelmeztetik a lakókat, mert állítólag több idős ember gyanús körülmények között meghalt, miután eltartási szerződést kötöttek. Erről az Origo is írt. A rendőrök ma közleményt adtak ki az ügyben.

Azt írták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságra egy ilyen bejelentés érkezett. A BRFK az ügyben előkészítő eljárást indított, melynek célja annak megállapítása, hogy a bűncselekmény gyanúja fennáll-e, és így szükséges-e a nyomozás elrendelése. Az idős ember halálának körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják, de eddig nem merült fel, hogy megölték volna. 

Az óbudai lakosokat szórólapon figyelmeztető lakásszövetkezeti elnököt az előkészítő eljárás során a rendőrök meghallgatták. A sajtónyilatkozatokkal ellentétben konkrét információt nem, csak feltételezéseket hozott a nyomozóhatóság tudtára. Az előkészítő eljárásban ezt is ellenőrzik a nyomozók. A rendőrök az érintett lakótelepen adatgyűjtést végeztek, csaknem kétszáz embert meghallgattak, de további, eltartási szerződéssel kapcsolatos gyanús halálesetről nem találtak adatot. Újra elővették a korábbi években természetes úton bekövetkezett halálesetek aktáit is, de egyelőre itt sem akadtak gyanús körülményekre.

Panel Budapesten - IllusztrációFotó: Medgyesi Milán - Origo

A BRFK nyomozói azt kérik, hogy amennyiben bárkinek bűncselekményről, vagy annak akár a leghalványabb gyanúját felvető konkrét esetről van tudomása, haladéktalanul tegyen bejelentést bármelyik rendőri szervnél, hívja a 112-őt, vagy akár névtelensége megőrzése mellett a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámát!

Egy előnytelen szerződés megkötése ugyanakkor önmagában nem feltétlenül büntetőjogi kategória. A rendőrök azt tanácsolják, hogy egy ilyen döntést csak jól átgondolva, hozzátartozókkal, barátokkal megbeszélve, lehetőleg saját ügyvéddel konzultálva, ingatlanszakértő véleményét kikérve hozzanak!