Szórakozóhelyeken, kocsmákban razziáztak a rendőrök

sziréna, rendőrök, rendőrség
Vágólapra másolva!
Több mint ötven embert igazoltattak, több esetben helyszíni bírságot szabtak ki szabálysértés miatt, és többeket figyelmeztetniük kellett. Honlapjukon azt írták, a fiatal korosztály védelme érdekében ellenőriztek szórakozóhelyeket, kocsmákat a salgótarjáni rendőrök és a társhatóságok munkatársai múlt héten.
Vágólapra másolva!

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság szervezésében a rendőrök július 30-án éjszaka a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság, a Salgótarján és Térsége Egészségügyi – Szociális Központja Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ és a Salgótarján Megyei Jogú Város Közterület-felügyelet munkatársaival közösen a városban fokozott ellenőrzést tartottak.

Az ellenőrzés célja a gyermek- és fiatalkorúak biztonságának fokozása volt a szórakozóhelyeken, kocsmákban.

Elsősorban azokon a helyeken csaptak, amelyekről köztudott, hogy kedveli ez a korosztály.

Több mint ötven embert igazoltattak ezen az éjszakán. Voltak olyan, akik szabálysértést követtek el és ezért helyszíni bírságot kell fizetniük, több embert csak figyelmeztettek.

Razziásztak a rendőrök - Illusztráció Forrás: Police.hu

Azt írták, Salgótarján belvárosában a közrend és közbiztonság fenntartása mellett napi 24 órában és a hétvégeken kiemelt figyelmet fordítanak a gyermek- és fiatalkorú korosztály bűnelkövetővé- és áldozattá válásának megelőzésére. Az ellenőrzésekkor a rendőrök egyfelől a társszervek ellenőreinek munkáját biztosították, másfelől a szórakozóhelyek és a környezetük közrendjének fenntartására ügyeltek.