Utálták a gyerekek a gyermekpornográfiáért letartóztatott jobbikos politikust

Szathmáry Nikolett ügye Gyulán, Szatmári Nikolett, Gyula, gyilkosság, 2021
Vágólapra másolva!
Horváth Lászlót, a Jobbik korábbi gyulai politikusát a napokban vették őrizetbe a rendőrök gyermekpornográfia miatt. Azt már a Pesti Srácok tudta meg, hogy a politikustól DNS-mintát vettek Szathmáry Nikolett megölése ügyében. A 7 éves kislány 1998-ban tűnt el, miután elindult haza a néptáncórájáról. Testének maradványait csak három évvel később, egy csatorna mellett találták meg nádvágók. Az ügyészség megerősítette, hogy újranyitották a gyilkossági ügyet. Horváth László ellen pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi Főosztálya nyomoz. A Gyulán élőket mélyen megrendítették a történtek. Elmondásuk szerint a férfi korábban gyerekeket tanított karatézni, az edzőterem pedig pont amögött a művelődési ház mögött van, ahonnan Szathmáry Nikolett elindult utolsó útjára.
Vágólapra másolva!

A Békés megyei fürdővárosban tombol az élet, számtalan turista jött el a városba, hogy a helyi fürdőben töltődhessen fel.

A város hangulatára viszont rátelepedett, hogy a napokban a rendőrség őrizetbe vette, majd a bíróság letartóztatta a Jobbik egyik korábbi, helyi politikusát, Horváth Lászlót. Az eredeti vád gyermekpornográfia volt, de aztán felmerült, hogy köze van Szathmáry Nikolett 1998-as meggyilkolásához.

A helyiek még most is beleborzonganak, ha a 7 éves kislányra emlékeznek.

Fotó: Koncz Márton - Origo

- mutatja a kezét az egyik üzlet eladója, majd hozzáteszi, hogy tudomása szerint Horváth László korábban a helyi középiskolában tanított gyerekeket önvédelemre.

- teszi hozzá az asszony.

Pár üzlettel arrébb három nő beszélgetett az utcán. Közülük ketten hallottak arról, hogy egy volt politikust elfogtak a rendőrök. Azt ők is tudták, hogy a férfi önvédelmet, vagy valamilyen küzdő sportot tanított a középiskolában.

Itt találták meg a nádvágók Szathmáry Nikolett maradványait Fotó: Koncz Márton - Origo

- mondja az egyikük, majd hozzáteszi, hogy

a családtagok a mai napig végigjárják a kislány utolsó útját eltűnésének évfordulóján.

Niki valóban a művelődési házból indult haza a néptáncórájáról. Egy közeli ABC-nél látták utoljára, aztán nyoma veszett.

– teszi hozzá a nő.

Ezen a helyen, az ABC előtt látták utoljára a kislányt Fotó: Koncz Márton - Origo

Egy másik, belvárosi üzlet tulajdonosa elmondta, hogy nem csak az iskolában tartott oktatásokat Horváth László, hanem

karate órákat is tartott, és az edzőtermük amögött a művelődési ház mögött volt, ahova a kislány néptáncórákra járt. Ezek szerint könnyedén kifigyelhette Nikolettet, amikor elindult hazafelé.

- teszi fel a költői kérdéseit a nő. Úgy tudja, hogy az iskolában nem dolgozott sokáig, mert a gyerekek nagyon nem szerették.

– mondja a nő.

A 44-es főútnál, Gyula belterületén a csatorna mellett lévő, Szathmáry Nikolett emlékére kirakott emléktáblán most is voltak friss virágok és több plüssjátékot is odatett valaki.

A kislány emlékét ma is őrzik ott, ahol megtalálták 2001-ben Fotó: Koncz Márton - Origo

Szathmáry Nikolett édesanyjának keresnie kell a gyilkost

A kislány anyukáját telefonon értük el. Saját bevallása szerint nem ismerte Horváth Lászlót, nem is hallott róla korábban sosem.

– mondja az asszony, aki úgy érzi, hogy addig keresnie kell a lánya gyilkosát, amíg nincs meg.

Hozzátette azt is, hogy testileg már nagyon fáradtnak érzi magát a történtek miatt.

A művelődési házba járt néptáncórákra Szathmáry Nikolett Fotó: Koncz Márton - Origo

Nádvágók találták meg a maradványait

Szathmáry Nikolett 1998. január 14-én egyedül ment a gyulai művelődési házba, a szokásos néptáncórájára. Onnan ugyanígy egyedül is indult haza délután 4 órakor. Az anyja ezzel egy időben elindult felé, hogy találkozzanak útközben.

Az asszony azonban hiába sétált el a művelődési házig, nem találkozott a kislányával. Niki eltűnt.

Keresni kezdte, később segítséget kért a rokonaitól is, de sehol sem találták a lányt, majd bejelentést tettek a rendőrségen.

Ezek után 3 évig nem történt komolyabb előrelépés az ügyben. 2001 februárjában azonban a 44-es főút gyulai szakaszán, egy csatorna mellett nádvágók dolgoztak.

Munka közben emberi maradványokat találtak, ruhákkal és különböző kiegészítőkkel együtt. A csontok méretéből már akkor sejteni lehetett, hogy Szathmáry Nikolett földi maradványai azok, de ezt később DNS-vizsgálatok is igazolták.

Ezek után már gyilkosság miatt indítottak eljárást az ügyben ismeretlen tettes ellen.