Azzal, hogy a baloldal olyan jelölteket támogat, mint Tóth Péter, azzal azt üzeni választóinak, hogy az antiszemitizmus, vagy a rasszizmus megengedett, és elfogadható ideológia - nyilatkozta a Mediaworks munkatársának Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija. Mint ismert, a Gyurcsány Ferenccel közösen kampányoló jobbikos politikus korábban számos kirekesztő, fajgyűlölő kijelentést tett.

Az Origo írta meg először, hogy Tóth Péter, a Jobbik szegedi jelöltje közösen pultozott Gyurcsány Ferenccel a dél-magyarországi településen, amit ráadásul büszkén reklámozott közösségi oldalán.

A Magyar Nemzet utánanézett a jobbikos politikus múltjának. Mint kiderült, Tóth korábban nem finomkodott, és ontotta magából az antiszemita, rasszista, homofób, fajgyűlölő megnyilvánulásokat.

Saját közösségi oldalán egyebek mellett nyilvánosan követelt fajvédelmet és a görög neonáci Arany Hajnal pártot dicsőítette.

Egy arról szóló újságcikk kapcsán pedig, amely a zsidóságot állította be a világ problémájának, Tóth arról értekezett, hogy "már 1920-ban is látták a problémát". A Kurucinfó egyik cikke kapcsán, amelyben arról számoltak be, hogy Csongrád megye egyetlen iskolájában sem kértek zsidó hitoktatást, Tóth Péter megköszönte a jobbikos "harcostársai" munkáját. A Tavares-jelentéssel összefüggésben pedig azt írta a jobbikos megyei elnök, hogy „a bibsi portugálnak sincs jobb dolga, mint minket lehúzni".

Tóth a melegekről is gyűlölködő és gyalázkodó kijelentéseket tett korábban: „A végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen" – jelentette ki Tóth 2013-ban a budapesti Pride felvonulás kapcsán.

Egy másik helyen pedig arról értekezett, hogy megszüntetné Szlovákiát. Ezzel kapcsolatban a lap a szlovák nagykövetségnek is küldött kérdéséket.