Részegen okozott balesetet egy debreceni asszony

Vágólapra másolva!
Egy debreceni asszony két hét alatt kétszer ült volán mögé részegen, másodjára balesetet is okozott. Kiderült, hogy korábban már két bíróság is eltiltotta a vezetéstől.
Vágólapra másolva!

A 63 éves asszony Tiszaújváros és Debrecen között hajtott december 4-én, amikor a rendőrök megállították. Megszondáztatták a sofőrt. Az eredmény pedig pozitív lett.

Később, december 15-én megint részegen ült a volán mögé. Debrecenben, a Kurta utcában nekiment egy parkoló autónak.

A rendőrök újra megfújatták vele a szondát, amit megint azt mutatta, hogy ivott, ezért bevitték a kapitányságra.

Forrás: Police.hu

Az eljárás közben kiderült, hogy korábban a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2026. január 29-ig, míg a Miskolci Járásbíróság 2021. június 10-ig a jogerősen eltiltotta a vezetéstől az asszonyt.

A rendőrség az asszony ellen ittas vezetés miatt indított eljárását befejezte, az ügy iratait elküldte az ügyészségnek.