A Siófoki Járási Ügyészség 27 rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki külföldről behozott autók ígéretével több mint 22 millió forintot csalt ki vevőitől.

A 46 éves férfi korábban autók importálásával és eladásával foglalkozott 2018-ig, de a munkáját népszerűsítő internetes oldalt továbbra is működtette.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az érdeklődő vevőknek hazudott. Azt mondta, hogy ezután is tud nekik külföldről behozott autókat kedvező áron eladni.

Előlegként 250.000 - 3.000.000 forint közötti összegeket vett át.

Így két éven keresztül 27 embert vert át, akiknek összesen 22.110.000 forint kárt okozott. A pénzt saját kiadásaira, illetve tartozásai kiegyenlítésére költötte. A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség börtönbüntetés kiszabását javasolta vele szemben - írja az Ügyészség oldala.