Hétvégére visszatér a hőség

Munkaidő utáni fürdőzés a dunakeszi szabadstrandon stand, hőség, meleg, időjárás, nyár, kánikula, víz, Duna, fürdés, Dunakeszi, 2021.07.08.
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Ma napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Eleinte még északkeleten, illetve késő délutántól nyugaton alakulhat ki zápor, zivatar. Délutánra gyengül az eleinte erős északnyugati szél.

25 és 29 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton sok napsütés lesz, kevés felhő jelenik meg az égen, csapadék nem várható. A délnyugati szél napközben megélénkül.

30-33 fok köré melegszik a levegő, visszatér a kánikula.

Vasárnap eleinte folytatódik a remek strandidő, majd délután erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és egyre többfelé fordul elő zivatar, zápor.

Késő estétől megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél.

27 és 39 fok közötti értékeket mérhetünk - északnyugaton lesz a hűvösebb. Hidegfront éri el hazánk térségét.

Hétfőn gomolyfelhős idő valószínű, elszórtan záporokkal. Estig erős marad az északnyugati szél.

25 és 30 fok közé esik vissza a hőmérséklet, felfrissül a levegő.

Strandidő lesz a hétvégén Fotó: Szabó Gábor - Origo