Sajnos az önreflexió mára eltűnt

Vágólapra másolva!
Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az ellenzék vállalhatatlan jelöltjeiről, az összefogásról.
Vágólapra másolva!

Az elemző annak a hírnek a kapcsán, hogy a DK elnöke Szegeden egy olyan jobbikos politikussal együtt kampányolt az előválasztáson, akiről szintén kiderült, korábban vállalhatatlan kijelentéseket tett, azt mondta, ez egy nagyon nehéz kérdés. Már azért is, mert olybá tűnik, az ellenzéknél, a baloldalon a politikai logika nagyon sok mindent képes felülírni. Az a kérdés, hogy mennyire, azaz mennyire állnak ki az összefogás pártjai egy-egy ilyen jelölt mellett.

Ez a jelenség nagyon sokakat aggaszt, de az ellenzéki oldalon nem mindenkit, ők azok, akik a politikai hasznosságot minden olyan kérdés felé rakták, ami a valódi kérdéseket, mint az említett kijelentések, gondolkodást csak másodlagosnak, harmadlagosnak mondanak. Teszik ezt annak ellenére, hogy ez tényleg sok embert aggodalommal ls félelemmel tölt el.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.