A népszavazás azért fontos, mert egy ugyanolyan konfliktushoz jutott el az ország, mint a migráció

Vágólapra másolva!
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a nemzeti konzultációról, a népszavazásról, az ellenzéki összefogásról.
Vágólapra másolva!

A politikus beszámolt arról, hogy eddig már több mint 550 ezren töltötték ki a legújabb nemzeti konzultáció íveit, mindez azt mutatja, hogy a járvány utáni élet sok embert foglalkoztat. Mindenki látja, a járványt követő élet már más lesz, sok minden megváltozott, megváltozik, amire az embereknek fel kell készülni, ahogy az országnak is felkészültnek kell lennie,hogy újból sikeres legyen.

Arra a kérdésre,hogy mennyire erős a nemzeti konzultáció, hiszen annak az egyik témájában a miniszterelnök bejelentése alapján népszavazást írnak ki, Hollik István megjegyezte, a gyermekvédelmi törvény ügyében van összefüggés. A népszavazás kiírására azért volt szükség, mert a konzultáció, annak kérdései meghirdetése után támadta meg Brüsszel a gyermekvédelmi törvényt – emelte ki a képviselő, kötelezettségszegési eljárás elindításának a lehetőségével.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.