A villamoson mutogatta nemi szervét egy nőnek a rettegett szegedi szatír

Vágólapra másolva!
Ismét elkapták azt a férfit, aki korábban több nőt is zaklatott már szexuálisan. Most az egyik szegedi villamoson vette elő a nemi szervét. Miután a nő, akit zaklatott rászólt, ököllel ütötte meg.
Vágólapra másolva!

A férfi szombaton reggel szállt fel Szegeden a villamosra az egyik belvárosi megállóban és szétrakott lábakkal leült egy nővel szemben.

Kis idő múlva a nadrágjába nyúlt, a nemi szervét elővette és a mutogatni kezdte,

a megalapozott gyanú szerint.

A nő rászólt a férfire, hogy

a férfi ennek a kérésnek ekkor még eleget tett, de

pár perc múlva megismételte szeméremsértő magatartását.

A nő ekkor rászólt, hogy szálljon le a villamosról, mire a férfi

szidni kezdte, majd ököllel megütötte.

A további bántalmazást két, a villamoson utazó férfi akadályozta meg és szállították le a következő megállóban.

A szatír ellen szeméremsértés miatt indult eljárás. Mivel attól tartanak, hogy újabb hasonló bűncselekményt követ el, indítványozták a letartóztatását.

Az indítványt erősíti, hogy a férfi többször is állt bíróság előtt, a legutóbbi két alkalommal szintén azért, mert szeméremsértő módon viselkedett.

A bíróság a férfi letartóztatását elrendelte.