Kényszerleszállást hajtott végre egy sportrepülő Miskolc közelében

Napraforgó Veszélyben vannak a méhek - Ültess olyan virágokat, amikkel jövőt adsz az emberiségnek!
Napraforgó
Vágólapra másolva!
Légi közlekedés veszélyeztetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség, miután hétfőn egy sportrepülőgép kényszerleszállást hajtott végre egy naproforgó táblán Miskolc közelében.
Vágólapra másolva!

Kényszerleszállást hajtott végre a 26-os számú főút 6. kilométerszelvénye melletti napraforgó táblában egy sportrepülőgép - írja az Északhírnök.hu.

A cikk szerint a gép kedden 19 óra 45 perckor szállt fel a miskolci repülőtérről két férfival a fedélzetén. A felszállás után a pilóta a motorteljesítmény csökkenését észlelte és a közeli mezőgazdasági területen kényszerleszállást hajtott végre.

A landolás során személyi sérülés nem történt, azonban a repülőben anyagi kár keletkezett.

A lap úgy tudja, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság légi közlekedés veszélyeztetése vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, az eset körülményeit a szakemberek vizsgálják.