Már 184 ezer család otthonteremtését és 25 ezer család lakásfelújítását segítette a kormány

családi otthonteremtési kedvezmény, csok
Vágólapra másolva!
A nemzeti kormány által bevezetett családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) már 184 ezer család otthonhoz jutását segítette, és az idén elindított otthonfelújítási támogatást is már több mint 25 ezer család igényelte. A felújításra folyósított támogatások összege meghaladta a 20 milliárd forintot, ezen felül 24 milliárd forintos kormányzati kamattámogatású kölcsönt is már igénybe vettek a családok. A kormány célja továbbra is az, hogy fenntartsa és kibővítse az otthonteremtési támogatásokat, hogy a gyermekes családok saját tulajdonú otthonban nevelhessék gyermekeiket.
Vágólapra másolva!

A baloldal kormányzása alatt leépítette az otthonteremtési támogatásokat, megszüntette az állami támogatású hiteleket és kockázatos devizahitelekebe kényszerítette az embereket. A nemzeti kormány nem csak visszaállította, hanem jelentősen ki is bővített az otthonteremtési támogatásokat.

A 2015-ben bevezetett Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) sikere után a járvány ellenére is folytatódott a családbarát kormányzás, amelynek egyik kiemelt eleme a minden eddiginél több lehetőséget kínáló Otthonteremtési Program.

A január 1-jén elindított program részeként az új építésű ingatlanok áfája 27-ről 5%-ra csökkent, ráadásul ezt az áfát is visszaigényelhetik azok, akik CSOK-kal vásárolnak új otthont.

Csökkentek a közjegyzői díjak, továbbá a CSOK-kal vásárolt otthonok esetében az illeték megfizetése alól is mentesülnek a családok. Azok a többgenerációs családok is segítséget kapnak, akik közös fedél alatt, egymást támogatva, de külön lakrészben képzelik el jövőjüket. Ők a tetőtéri lakrész kiépítéséhez kapcsolódó munkálatokra az eddiginél jóval magasabb, az új lakás építése, vásárlása után járó CSOK összegének megfelelő támogatást igényelhetnek.

Forrás: kormany.hu

A kormány azokra is gondolt, akik nem szeretnének új ingatlanba költözni, hanem meglévő otthonukat újítanák fel.

Ezért vezette be az otthonfelújítási támogatást, amelynek keretében az állam a felújítási költségek felét, de legfeljebb hárommillió forintot utólagosan megtérít a családok számára.

Ez a támogatási forma a program kezdete óta a legnépszerűbb. Eddig 25 ezer család igényelte ezt a lehetőséget, a folyósított támogatások összege pedig már meghaladta a 20 milliárd forintot.

További segítségként mindazok, akik a felújítás elvégzéséhez nem rendelkeznek kellő mértékű önerővel, igénybe vehetik a kormány által garantált kedvezményes otthonfelújítási kölcsönt is, amelynek keretében legfeljebb 6 millió forint kölcsönt vehetnek fel, maximum 10 éves futamidővel és 3% kamattal. Ezt a lehetőséget június végéig 5 ezer család vette igénybe 24 milliárd forint összegben.