Éjszaka, maszkban verték félholtra a szomszédjukat, mert az szólni mert, hogy túl hangosak

illusztráció, rendőrség, rendőrautó, rendőr
Vágólapra másolva!
Több bordája is eltört annak a férfinak, aki rászólt a szomszédjára, hogy az túl hangos. A szomszéd ezért a barátjával maszkot húzott, majd az éjszaka közében rátámadt a férfira. Olyan brutálisan verték meg, hogy életveszélyes állapotban került kórházba.
Vágólapra másolva!

A két férfi egyikük házának udvarán tartott kerti partit. Főzés köbben ittak, és hangoskodtak. Ezt az egyik szomszéd szóvá is tette.

Ezért éjszaka

maszkban mentek át hozzá, és ütni, rugdosni kezdték a kertben, aztán a saját házában verték tovább.

Mindezt olyan erővel tették, hogy a megvert férfinak eltört több bordája. Később

életveszélyes állapotban került kórházba.

A két férfit a bíróság első fokon 4-4 év börtönre ítélte. Ez ellen a támadók, és az ügyvédjeik is fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szerint a bíróság ítélete megalapozott.