A magyar kormány a szülők kezébe helyezi a gyermekvédelem fontosságát

Vágólapra másolva!
Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője, a frakció családügyi kabinetjének vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a választókörzetéről, valamint az ellenzéki összefogásról.
Vágólapra másolva!

A képviselő elmondta, a mostani nyári szünetben,amikor tényleg kimozdulhatnak az emberek, van még idő arra is, hogy kitöltsék a nemzeti konzultációs íveket. Az eddig beérkezett válaszok mennyiségéből is úgy tűnik, mindez nagyon is érdekli az embereket, hiszen mindenkit érintő ügyekről van szó.

Nem mindegy, hogy milyen lesz az élet akár pár hónap múlva, miként él majd az ország a negyedik hullámban, aminek a biztonságos túléléséhez szükséges az oltás felvétele.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.