Macsétával ölte meg kis híján ismerősét egy férfi Alsózsolcán

Vágólapra másolva!
A férfi tavaly májusban sétált Alsózsolcán több családtagjával, amikor összetalálkozott egy haragosával. Vitatkozni kezdtek, mire a másik férfi, aki részeg volt, hirtelen ököllel arcon ütötte. Erre a családjával érkező férfi védekezésképpen visszaütött, ebből pedig verekedés alakult ki, amelyből majdnem tragédia lett.
Vágólapra másolva!

A családos férfi verekedés közben elővette macsétéjét, és

a neki éppen háttal álló férfi fejére ütött vele.

A másik férfinak azonnal ömleni kezdett a fejéből a vér.

Betört a koponyája, és koponyaűri vérzést szenvedett, életveszélyes állapotban került kórházba.

Ha az ütés csak egy kicsit is erősebb, meg is halhatott volna.

A támadót másfél évre ítéltek, a büntetést négy évre felfüggesztették.