Felismerte fia holttestét a bányatóban a magyarcsanádi anya - videó

illusztráció, rendőrautó, rendőr, rendőrség
Vágólapra másolva!
Tragikus körülmények közt halt meg két fiatal fiú a magyarcsanádi bányatóban: mindketten belefulladtak a vízbe. Az egyik fiú édesanyja a Tényeknek azt mondta, látta, ahogy lebeg a vízen, és egyből tudta, hogy ez az ő fia holtteste.
Vágólapra másolva!

"Egyszer csak felbukkant a vízben. A férjem odament megnézni, én pedig rögtön hívtam a mentőket, tűzoltókat, mindent" - mondta a Tényeknek az egyik, 40 éve használaton kívüli bányatóba fulladt fiú anyja.

Az asszony azt mesélte, a tragédia reggelén elment dolgozni, előtte azonban megbeszélte a 15 éves Bécivel, hogy munka után együtt kimennek a strandra. Mire hazaért, a fiú már nem volt otthon. Azonnal elkezdték keresni, mert kiderült, hogy a fiú magával vitte a fürdőnadrágját.

A bányatónál megtalálták a ruháit is.

Ekkor még nem gyanították, hogy tragédia történt, a fiú ugyanis tudott úszni.

- mondta az anyja.

A 15 éves gyerek barátjának holttestét később, a vízi mentők találták meg. A Tények úgy tudja, ő nem tudott úszni, mégis

együtt mentek a gyerekek a helyenként 20 méter mélységű bányatóba.

A település összefogott, hogy együtt segítsenek a családoknak a fiúk temetési és egyéb költségeiben.

Címlapi képünk illusztráció.