Még két napig tart a forróság

Dunakeszi szabadstrand hőség, meleg, időjárás, nyár, kánikula, víz,napozás, fürdés, nap, strand, Duna, fürdés, 2021.07.07.
Vágólapra másolva!
Vasárnap és hétfőn akár 39 fok is lehet, majd kedd reggel megérkezik a hőségzáró hidegfront - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Vasárnap: A forró napsütést gomolyfelhők zavarják, és eleinte csak néhol, délutántól a Tiszántúlon akár több helyen is előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.

32-39 fok közötti, országos hőség, délen forróság várható.

Másodfokú hőségriasztás érvényes az egész ország területén!

Hétfő: Gomolyfelhők keletkeznek a napsütés mellett, és főleg hajnalban-reggel, valamint estétől várható zivatar, zápor - nagyobb eséllyel az északi tájakon. Estétől egyre nagyobb területen erősödik meg az északnyugati szél. Néhol már viharos széllökések is lehetnek. Délután még meleg lesz, délen akár 39°C-kal.

Kedden megérkezik a várva várt hidegfront, de addig is maradnak a 39 fokos maximumok Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kedd: Hajnalban, reggel szórványosan alakul ki eső, zápor, zivatar, majd északnyugat felől - a többfelé erős szél hatására - csökken a felhőzet.

Megérkezik a hőségzáró hidegfront:

általában már csak 23-29 fok közötti értékeket mérhetünk, délkeleten lehet még 30 fok feletti maximum.

Szerda: Változóan felhős időre van kilátás. A Dunántúlon elszórtan alakulhatnak ki záporeső. Sokfelé lesz erős az északnyugati szél. Délután már csak 21-27°C valószínű.

Reggel néhol akár 10 fok alá süllyedhet a hőmérséklet.

Csütörtök és péntek: Napos, gomolyfelhő idő várható, csapadékra kicsi az esély. Reggelente 15, délutánonként 29 fok körül alakulhat a hőmérséklet.