Kivédhetetlen lehetett a súlyos buszbaleset az M7-esen

Szabadbattyán, 2021. augusztus 15. Tűzoltók az árokból kiemelt, hajnalban balesetet szenvedett autóbusznál az M7-es autópálya mellett Szabadbattyán közelében 2021. augusztus 15-én. A balesetben nyolcan meghaltak, nyolcan sérültek meg súlyosan, negyvenen könnyebben. A buszon Horvátországban nyaraló magyar turisták utaztak. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
A sofőr elalvása, rosszulléte, illetve a busz műszaki hibája is felmerült már a sajtóban, mint a vasárnap hajnali halálos buszbaleset lehetséges oka. Az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában Köves Szilárd vezetéstechnikai oktatót kérdezték, mennyire valószínűek ezek a körülmények.
Vágólapra másolva!

Köves Szilárd szerint

kicsi a valószínűsége, hogy a buszsofőr elaludt,

hiszen sajtóhírek szerint nem sokkal a baleset előtt váltotta le kollégáját a vezetőülésben. Az erre vonatkozó rendeletnek megfelelően két sofőr dolgozott a horvátországi Krk szigetről Budapestre tartó buszon, akiknek szabály szerint négy és fél óra vezetés után legalább 45 percet kell pihenniük, tehát egyhuzamban kilenc órát közlekedhettek. Emellett ilyen hosszú, hat-hétórás úton meg szoktak állni, tehát "teljesen elfogadható" vélekedés, hogy a sofőrök kipihentek voltak - mondta.

Rosszullét vagy durrdefekt?

A sofőr esetleges rosszullétével kapcsolatban úgy fogalmazott: egy rutinos buszsofőrről feltételezhető, hogy ha rosszul érzi magát, lassít, félreáll, és szól a kollégájának, hogy nem alkalmas a vezetésre.

Ha azonban hirtelen lesz rosszul, "azt nem tudja kivédeni senki" - fogalmazott.

Hozzátette: a hivatásos buszsofőröknek legfeljebb ötévente, kortól függően akár 2-3 évente kell orvosi vizsgálatra menniük.

A vasárnapi hajnali buszbalesetnek nyolc halálos áldozata és nyolc súlyos sérültje van Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A szakértő úgy folytatta: egy jól karbantartott busznál kevésbé valószínű, hogy műszaki hiba lépjen fel, de egyáltalán nem lehetetlen; a balesetek 2-3 százalékát okozza ilyen hiba.

A durrdefekt nem jellemző a mai gumikra, ugyanakkor, ha ez történik, akkor "azonnali és nagyon nagy veszélyhelyzetet tud okozni.

Ennek következtében a busz elhúz valamelyik irányba, és ha ezt a vezető észleli, és megpróbálja lereagálni, akkor jellemzően túl sokat vagy túl keveset mozdít a kormányon. Feltételezem, hogy megvolt a veszélyhelyzet kezeléséhez szükséges nagyfokú rutin, ugyanakkor egy olyan mozgássorozatról beszélünk, amire nem nagyon lehet felkészülni" - mondta Köves Szilárd.

A sofőr van a legnagyobb veszélyben

"A nemzetközi forgalomban részt vevő buszok jellemzően minden vezetéstámogató rendszerrel fel vannak szerelve, ám azt gondolom, mindegy, hány ilyen volt a járműben, egy ilyen helyzetet nagyon nehéz kivédeni, majdhogynem lehetetlen" - fűzte hozzá.

- jegyezte meg.

Több mint ötvenen utaztak a Horvátországból hazafelé tartó buszon Fotó: Koncz Márton - Origo

A szakértő arra is kitért: baleset esetén

egy buszban leginkább a sofőr van veszélyben és azok, akik a közelében ülnek.

Ha azonban a busz felborul, akkor attól függően, hogy melyik oldalára fordul, bármelyik utas veszélybe kerülhet. A súlyos sérülések elkerülése érdekében "igenis használni kell" az üléshez tartozó biztonsági övet a buszokon is - figyelmeztetett.

Vasárnap hajnalban felborult egy magyar autóbusz az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a főváros felé vezető oldalon. A balesetben nyolcan meghaltak, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben megsérültek.