Garázdaság miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy eldurvult közlekedési konfliktust követően bántalmazott egy másik férfit Balatonmáriafürdőn.

A 26 éves férfi júliusban az úttesten kijelölt kerékpársávon biciklizett, de rendkívül indulatossá vált, amikor úgy ítélte meg, hogy egy autóval vele ugyanabba az irányba tartó sofőr túl közel haladt el mellette. Mivel a jelentős forgalom miatt az autók is csak lépésben haladtak, a biciklis nem sokkal később utolérte a másik férfit, akinek a középső ujja felmutatásával fejezte ki nemtetszését a megelőzésével kapcsolatban.

Erre tekintettel a sofőr – a kuplungot benyomva, és továbbra is lassan haladva – gázfröccsöket adott, mire a biciklis megállt,

aztán a lehúzott ablakon keresztül egyszer arcon vágta az autóst.

A megtámadott férfi kiszállt az autójából, és azért, hogy számon kérje a történteket szitkozódva a biciklis felé indult. Az úttestre esett, miután a biciklis újra megütötte.

A biciklis nem folytatta a támadást. A helyszínen fogták el a rendőrök és a Marcali Rendőrkapitányságra vitték.

A Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel pénzbüntetés kiszabását indítványozta a biciklissel szemben.