Elefántok pusztultak el rejtélyesen Budapest mellett

Vágólapra másolva!
Az Origo birtokába került a szadai elefántok halálával kapcsolatos közel 150 oldalas dokumentáció. Mamby és Betty a mai napig tisztázatlan körülmények között szinte napra pontosan egy éve pusztult el, miután bepréselték őket egy levegőtlen kamionba. Az állatvédők határozottan azt állítják, hogy sok minden nem stimmel a történetben, és szerintük nem derült fény az igazságra. Az iratokból is ez tűnik ki: mindhárom elefánttal történt valami a szállítás során. A tulajdonos Casselly családot nem rázta meg az ügy, a történtek után kicsit morbidnak nevezhető módon nemrég egy elefántparkot nyitottak.
Vágólapra másolva!

"Szeretném bejelenteni, hogy 2020. augusztus 18-án elhullott két afrikai elefánt, Mamby és Betty. Elnézést kérek, hogy az esetet nem jelentettem harminc napon belül, abban a hitben voltam, hogy a szaporulatot és az elhullást elég az év végéig jelezni".

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt pusztult el rejtélyes körülmények között két afrikai elefánt a Szadai Szafari Parkban, hatalmas felháborodást okozva az állatvédők körében. Ritka és védett állatfajról van szó, arról nem is beszélve, hogy a 37 éves Mambo Európa egyetlen cirkuszi bikája volt. Hiába telt el azóta sok idő,

a történetben továbbra is sok az elvarratlan szál, ami spekulációkra ad okot.

Homályos részletek

Ahogy a fenti idézetből is kitűnik, valami nagyon nem stimmel az állatok halála körül, már a kezdet is furcsa volt: az érintettek - a jogszabályban előírt harmincnapos határidőn túl, jogszabályellenesen - csupán két hónappal az állatok elpusztulását követően (október 20-a környékén) jelentkeztek a hatóságoknál.

Pedig még aznap a helyszínre sietett Sós Endre állatorvos, elmondása szerint azért, hogy megmentse a harmadik elefánt (Tonga) életét. Ehhez képest az ügy mégsem került "magasabb fórumra", csak két hónappal később. Furcsa módon Sós nem tudta megállapítani, miért halt meg Mamby és Betty, azonban egy igazolást kiállított. De erről majd később!

Magyarán a mai napig nem derült ki pontosan, mi okozta az elefántok pusztulását. Az egyik tulajdonos, René Casselly először azt állította, hogy a fellépésük után megfulladhattak az őket szállító kamionban. Később azonban arról beszélt, hogy "valamilyen fertőzés végzett velük". Nem könnyíti ennek a megítélését, hogy a tulajdonosok azelőtt, hogy a hatóságokhoz fordultak volna, Szada közelében titokban elásták a többtonnás tetemeket, megakadályozva, hogy felboncolják azokat. Az ügy talán leghátborzongatóbb része az, hogy az állatokat agyaraiktól "megfosztva", megcsonkítva temették el. Az orgazdák egyébként félmillió forintnak megfelelő összegért kínálnak egy kiló elefántcsontot.

Lefűrészelték az agyaraikat a szadai elefántoknak, mielőtt eltemették őket Forrás: Origo

Miután az állatvédők nyilvánosságra hozták az ügyet, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatot indított az állati hullák megsemmisítésére vonatkozó szabályok megsértése miatt, aminek végén 900 ezer forintos bírságot szabott ki az érintettekre. Emellett viszont büntetőfeljelentést is tett, így a rendőrség kutakodni kezdett, azonban az állatkínzás gyanúja miatt indított nyomozásukat végül lezárták. Most, az egyéves évfordulón

az Origo birtokába jutott az ügy teljes dokumentációja, a rendőrség nyomozati anyagával együtt.

Eltussolt igazság?

Egy állatvédő lapunknak nyilatkozva erősen kifogásolta, hogy még mindig nem tisztázott, hogyan pusztult el a 37 éves Mambo és a 35 éves Betty.

"Úgy gondolom, az ügy túlmutat azon, hogy a tulajdonos mit és hogyan szeretne megosztani a nyilvánossággal, az a kezdetektől fogva túlmutatott az országhatárokon. Úgy gondolom, jogunk van tudni, miben pusztult el a két elefánt – nekünk, állatvédőknek, mindazoknak akik belépődíjat fizetve megnézték őket a szafariban" - magyarázta lapunknak, a történtek fényében értelmezhetetlennek nevezve az egyik tulajdonos korábbi nyilatkozatát, miszerint az elpusztult állatok életének részei, családtagok voltak.

A közel 150 oldalas dokumentációban fellelhető egy szakértői igazolás, amely némileg meglepő módon arra jutott, hogy az elhullások hirtelen, előzetes tünetek nélkül történtek, a tulajdonos pedig kegyeleti okokra hivatkozva elutasította a további vizsgálatokat.

Információink szerint a dokumentumot az állatvédők körében jól ismert szereplő, Sós Endre állította ki, ő volt az, aki testközelben látta az elpusztult és sokkos állapotban lévő elefántokat. Az állatorvos számos pozíciója mellett (például: Vad és Állatkerti Állatok Állatorvosai Társaságának alelnöke) a fővárosi állatkert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója. Idén januárban pedig az Európai Állatkerti és Vadállatorvosok Szövetségének elnökévé választották (EAZWV).

Korábban megírtuk, hogy Szabó Rolandnál, az intézmény vezetőjénél etikai eljárást kezdeményeztek ellene, arra hivatkozva, hogy "tisztségeiről megfeledkezve asszisztált egy illegális állatkínzáshoz és illegális temetkezéshez". Az állatvédők ugyanis úgy tartják, hogy Sósnak komoly szerepe volt a szadai elefántok ügyének eltussolásában.

Forrás: Origo

Megkérdeztük a történtekről az érintettet, aki tagadta az ellene felhozott vádakat. Sós Endre válaszában azt írta, hogy "a sajnálatos esemény kapcsán" magánállatorvosként életmentő gyógykezelést nyújtott egy súlyosan beteg elefántnak. "Szaktudásomra támaszkodva kértek tőlem segítséget, úgy, hogy semmiféle szerződés vagy jogviszony nem köt a szóban forgó intézményhez, a szadai szafari-parkhoz" - írta.

A fent említett igazolásra kitérve úgy fogalmazott, hogy "a haladéktalanul kiállított okmány nem állategészségügyi igazolás, hanem pusztán azért íródott, mert az állattulajdonos kérése volt, hogy a CITES-hatóság felé, adminisztratív célokból elszámolhasson".

Az ügy egyik legizgalmasabb kérdése, hogy mi történt, miután Sós megérkezett. Miután kiderült, hogy lefűrészelték az elpusztult elefántok agyarait, a szakember a Blikknek azt nyilatkozta, "a harmadik elefántot szerencsére sikerült megmenteni, de a helyszínen arra kért a család, hogy a másik két elefántot is nézzem meg. Ők – sajnos – már nem éltek, ezért állítottam ki az erről szóló igazolást". Ebből az tűnik ki, hogy megvizsgálta Mambyt és Bettyt, azonban az Origónak megküldött válaszából egészen más következik. Lapunknak ugyanis azt írta, hogy "az elpusztult egyedeket nem vizsgáltam, erre felhatalmazást nem kaptam". Ilyen formában pedig nem egyszerű eldönteni, hogy mi is az igazság.

Az ellene kezdeményezett etikai vizsgálatokkal kapcsolatos kérdésünkre Sós úgy reagált, hogy több helyen is bepanaszolták, azonban szerinte nem kell ezeknek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen nem merült fel vele szemben etikai vétség, így ezeket az eljárásokat már az előzetes szakaszban lezárták.

Kérdőjelek és kérdőjelek

A Nébih büntetőfeljelentése nyomán a Gödöllői Rendőrkapitányságra került az ügy. Az eljárás során megállapították, hogy a tulajdonos az ominózus napon a viharos időjárás miatt úgy döntött, hogy a három elefánt a vihar elmúltáig a Szadára visszaérkező szállítójárműben marad. Később vették csak észre, hogy a három elefánt közül kettő, Mambo és Betty elpusztult, a harmadik, Tonga kómába esett. A helyszínre érkező állatorvos stabilizálta az életben lévő állatot, amelynek során vér- és bélsármintát vett. Ezt később laboratóriumban analizáltak, azonban a pusztuláshoz vezető fertőzési okot (például baktériumot) nem találtak.

Tonga ekkor csak gépi segítséggel tudott talpon maradni, így a jobb fülébe vénakanülön keresztül ringer-laktát oldatot, szteroidot és enrofloxacint kapott, amelyektől idővel jobban lett. Mivel a kómába esett állat híg bélsarat ürített és rendkívül gyenge volt, felmerült az enterotoxaemia (egy emésztési zavar miatt előálló mérgezés) lehetősége, ennek lehetőségét azonban a laboreredmények a későbbiekben kizárták. Ebből következően a tünetek a sokkos állapotának voltak köszönhetőek. Az elefánt állapota idővel javulni kezdett, így három nap után már nem kapott antibiotikumot. Az állatorvos az elpusztult társaiból is bélsármintát vett, azonban a laboreredmény ezekből sem állapított meg semmit. Ahogy a fentiekből kitűnik,

mindhárom elefánttal történt valami a szállítás során, ez pedig felveti annak a jogi felelősségét, aki a kamionba parancsolta az állatokat.

Forrás: Origo

Arról nem is beszélve, hogy a fentiek fényében könnyen lehet, a jármű sem volt alkalmas az állatok szállítására. A jelek szerint a Gödöllői Rendőrkapitányság ezt a vonalat nem teljesen vitte végig, hiszen szakértő kirendelése nélkül - csupán a rendelkezésre álló adatokra támaszkodva - szüntette meg az eljárást.

Ezek után elefántparkot nyitnak

Jelen állás szerint furcsán végződött a szadai elefántok ügye. A Casselly család ugyanis megúszta azt, olyannyira, hogy júniusban megnyitotta kapuit a tulajdonukban álló, töltéstavai Kimba Elefánt Park.

"Nagyon fontos szabály, hogy vadállatainkat (elefánt, zsiráf) csak a park megfelelően képzett dolgozói érinthetik meg. Ez mind az állatok, mind a látogatók egészségét és épségét szolgálja" - többek között ezzel a szöveggel próbálják meg odacsalogatni a látogatókat, ami az előzmények ismeretében minimum furcsán hat.