Élet. Így hívta nem is oly régen a magyar ember a búzát, s belőle készítette el augusztus 20-ra a szentségként tisztelt új kenyeret. Mert úgy tartotta, ahogyan a lélek és a szellem számára Jézus ad Életet, addig a test számára a krisztusi testet jelképező kenyér hordozza a mindennapi életet.

Az aranyló búzakenyér - legyen az keletlen vagy éppen kovásszal keltett - az élet reménységének, a jövőbe vetett hitnek, magának az Élet szentségének a szimbóluma ősidők óta az emberiség számára. Mert Búzanövény, amely kalászában féltve óvja a búzaszemet, az életet hordozza... Aki látott már egyszer is kalászból kipergő, Isten aranyló színét viselő búzamagot, annak pólyásgyermek arcát, a benne ragyogó Jézus-arcot, az sosem feledi a megható képet!

Forrás: Origo

Amint azt a Biblia is mondja, Jézus maga a kenyér, „az élet kenyere" (Jn. 6,35), ki „a mennyből szállt le, hogy ő legyen az élő kenyerünk" (Lk. 6,51), s ki a „feláldozott testét" nekünk, embereknek szenteli. Ezért is nevezték a régi magyarok Életnek a búzát. S ezért is kérdezte az egyik gazdaember a másiktól nyár végén, a betakarítás végeztével, hogy mennyi élete termett a gazdának?

Eszerint is íródott be a régi magyarok naptárába, az évkör hagyományait feljegyző jeles napokba, az analógiák mély összecsengése okán augusztus 20-a, a világon egyedülálló módon apostoli rangot viselő I. Szent István királyunk napja, a gabona betakarításának, s a nyári munkák végeztének, az új gabonából készült új kenyérnek, azaz jövő reménységének az örömünnepévé.

Jézuskéve

Régi magyar szokás szerint, nyár végére, az aratás befejeztével az aratók az utolsó kévéket a földön kereszt alakba tették, s a többinél egy jóval kisebbet, kalászokból vagy mezei virágokból font koszorúval átkötve, fölékesítették. Ez volt a Jézus kévéje, vagy más néven a Hállaistenkéve.

Forrás: Origo

Imádkoztak, áldomást ittak fölötte, majd háromszor a magasba emelve, Jézus nevét kiáltották...
A kévéből kihúzott legszebb kalászokból pedig koszorút kötöttek, hazavitték, s a konyhaajtó fölé függesztették. Ősszel, az őszi vetés idején a jézuskévéből, vagy annak koszorújából kipörgetett búzát, a következő bőséges év reményeként a vetőbúza közé keverték.

Búza - az új Élet ígérete, az örök korforgás szimbóluma...

A szépséges, lágyan ringó búzanövény az ősi magyar hagyományban az életet adó, érlelő, tápláló, önmagából adó nő szimbóluma. Ősi hitvilágunk a Boldogasszonyáé, ki - csakúgy, mint a búzanövény – „ki" testében érleli, növeli, növeszti, méhében óvja és védi, táplálja az új élet reménységét, a férfi elvű magot, a Jézust szimbolizáló, s Jézus-arcot is formáló búzamagot...

Szent IstvánForrás: Origo

A búzát, „kit" a szépséges magyar nyelv Életnek keresztelt. „Ki" az életet újra és újra tovább örökítő magként az életet adó táptalajba, az Anyaföldre hullva, annak lágy ölében csírázva, sarjadva, évről évre, újra és újra növénnyé növekedve, önmaga életét, s búzamag „gyermekét", az emberiség táplálására áldozza.

Ezt az ősi hármasságot: az Anyaföld, Búzanövény, Búzamag hármas szimbólumát – az analógiák sorában: Szent Anna, leánya szűz Mária és a gyermek Jézus szent hármasságát - őrzik archaikus imádságaink, népdalaink.

Ez az eleink hitében élő és tápláló archaikus szimbólum a Nagyboldogasszony-Boldogasszony hagyomány képében ívódott bele a magyar néplélekbe, ezred éveken át.

Forrás: Origo

Ezt az ősi hagyományt „keresztelte" meg Gellért püspök Nagyboldogasszony kereszténységbe való átültetésével.

S ezt az ősi hagyományt hagyta ránk Szent István a halálos ágyán, amikor a Kárpát haza fölött uralkodó Szent Koronát, s annak országát az életet örökítő Boldogasszony kezébe ajánlotta.

S bár ezt az ősi hagyományt el lehetett halványítani, félre lehetett magyarázni, de kiirtani sosem lehetett, mert az élet örök körforgását szimbolizálja.
Mert a természet e körforgása, az Élet örök megújulásának szimbóluma, maga az új Élet ígérete.

Ezért míg egyetlenegy szem búzamag is terem magyar ember keze által a Kárpát-haza Anyaföldjében, addig mindig lesz a Szent István által Máriának a gondjára bízott magyar hazában az Életnek reménysége!

Forrás: Origo

Ezt az ősi üzenetet táplálja, ezt az Élő kenyeret hordozza minden egyes falat az augusztus 20-i Szent István napján elfogyasztott új kenyérből.

Ezért Isten éltesse Magyarországot és Isten áldjon minden magyar kezet ki, életet, reményt, új kenyeret: az Élet kenyerét teszi az asztalunkra!

Szerző: Wieber Orsolya, a csizio.blogstar.hu szerzője, a Teremtő Nőiség című könyv írója